A feje tetejére állította a balatoni vécépiacot a siófoki önkormányzat

balaton
2016 április 23., 12:21
comments 56

A Sonline arról ír, hogy idén nagy volt a kavarás a strandvécék kiosztása körül, voltak olyanok, akik már 10-15 éve üzemeltettek vécéket, de a mostani körben semmit sem kaptak.

Az önkormányzati tulajdonú strandfenntartó cég, a Balaton-parti Kft. idén a tavalyihoz képest többet fizet az ingyenes vécék üzemeltetőinek és lehetővé tették, hogy ne csak egyéni, hanem társas vállalkozások is pályázhassanak. Azt is kikötötték, hogy legalább hároméves vécéüzemeltetési tapasztalattal kell rendelkeznie a pályázónak.

A lapban nyilatkozók úgy érzik, hogy egyetlen pályázóra írták ki a feltételeket, és egy Fidesz-közeli vendéglátósra és fiára írták ki a pályázatot.

Az önkormányzat közölte, hogy idén a 26 illemhely üzemeltetésére 65 pályázat érkezett. Volt olyan vécé, amelyikre 13-an is pályáztak. Több ajánlat esetén közjegyző jelenlétében sorsolták ki a nyertest. Az, hogy a nyertes megfelel-e minden pályázati feltételnek, csak a szerződéskötéskor derül ki; ha a győztes pályázó mégsem tud ezeknek eleget tenni, úgy a bírálat során második helyre sorolt jelentkező kerül az első helyre.

Huszonkét illemhelyért 450 ezer, a négy nagystrandiért 800, illetve 900 ezer forintot fizet az ajánlat szerint a Balaton-parti Kft. a szezonra, vagyis több, mint 13 millió forintjába kerül ez az önkormányzati társaságnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.