Egy app megpróbálta kifigyelni, miért alszik olyan keveset az emberiség

meghökkentő tudomány
2016 május 07., 12:02
comments 247

A Michigani Egyetem kutatói 2014-ben készítették el az Entrain nevű appot, kifejezetten olyan embereknek, akik más időzónába utaznak. Az Entrain segít hozzászokni az időeltolódáshoz, és miközben ezt csinálja, megkérdezi, felajánlod-e felhasználói statisztikáidat az egyetem számára.

Erre sokan válaszoltak igennel, az egyetem kutatói pedig összesítették az alvási adatokat, és annyi összejött, hogy le tudtak vonni egy-két következtetést az emberiséggel, nemzetekkel kapcsolatban.

Néhány statisztikai adat:

  • A hollandok általában egy órával többet alszanak, mint a szingapúriak vagy a japánok
  • A nők általában fél órával alszanak többet, mint a férfiak
  • A középkorú férfiak alszanak a legkevesebbet
  • Azok, akik sokat tartózkodnak a napfényben, korábban mennek aludni

Kutatók szerint az app felmérésének eredményei egy lépéssel közelebb segítették őket a

globális alváskrízis megoldásához,

vagyis ahhoz, miért alszik az egész emberiség ilyen irtózatosan keveset.

Az egyik kutató szerint a globálisan jelentkező alváshiányt az okozza, hogy egyszerre szeretnénk sokáig fent maradni és korán felkelni is.

A társadalmi nyomás miatt sokáig fent maradunk, de a biológiai óránk megköveteli, hogy korán felkeljünk. A kettő pedig csak úgy teljesülhet egyszerre, ha a közte lévő idő, tehát maga az alvás lerövidül, mondják a kutatók.

Ez nem nagy újság, de fontos, hogy néha az evidenciákat is kimondjuk.

Egy másik kutató azt jegyzi meg, milyen érdekes, hogy mostanság tök könnyű Twitterről meg appokból tömegesen adatokat gyűjteni, arra bezzeg még nem volt példa, hogy ugyanennyi embert összetereljenek egy laboratóriumba egy nagy közös vizsgálatra.

A kutatók megegyeznek abban, hogy az emberiség egészségére nézve problémát jelent, hogy egyszerre próbálunk megfelelni a biológiai óránknak és a társadalmi szabályoknak is, de ezen kívül nem látni, milyen globális, társadalmi hatásai lesznek/vannak ennek a jelenségnek. (BBC)

TL;DR: aludj sokkal többet és ne fészbukozzál már az ágyban!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.