Leváltották az olajminisztert Szaúd-Arábiában

külföld
2016 május 08., 14:26
comments 61

A szaúdi király leváltotta Szaúd-Arábia olajügyi miniszterét, aki húsz évig töltötte be ezt a tisztséget. Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajtermelője, és az ország és a királyi család minden vagyona kizárólag az olajbevételekből származik.

A távozó miniszter a 2014 óta zuhanó olajárra sokáig úgy reagált, hogy nem volt hajlandó csökkenteni a kitermelést, mert arra játszott, hogy ezzel kiszoríthat a piacról egy csomó más termelőt, és például kikényszerítheti az amerikai palaolajmezők lezárását. Aztán egy hónappal ezelőtt már nem bírták a szaúdiak sem az áresést, és maguk is a csökkentés mellé álltak az OPEC dohai találkozóján, azonban nem lett meg az ehhez szükséges konszenzus.

Az új olajügyekért felelős miniszter eddig az Aramco nevű állami olajcéget vezette, ami a szaúdi kitermelés nagy részét ellenőrzi. Ezzel együtt állítólag az lesz a feladata, hogy kitalálja, hogy miből csinálhatna még pénzt Szaúd-Arábia az olajon kívül, és ezt jelezve őt már ipari és ásványkincsügyi miniszternek hívják. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.