A Start munkaprogramon, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági ellátásokon és a családi pótlékon spórolna a kormány

gazdaság
2016 május 11., 05:56
comments 172

Szerdán kezdődik a 2017-es költségvetési tervezet vitája a parlamentben. Kérdés még, hogy a képviselők mennyire szedik szét a javaslatot, de nem árt észben tartani, hogy ebben a törvényben

nagyjából 1000 milliárdos megszorítást rejtett el a kormány.

A költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500-on egyáltalán nem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, míg 381 tételnél kisebb lesz az állami pénz az ideinél. Az innen levágott 1000 milliárdot fogják máshol elosztani.

A különbség jelentős részét az uniós pénzek teszik ki, de mivel a most kifutó programok helyébe újak lépnek, 2017-ben igazából 700 milliárd forinttal több lesz itt a támogatás, mint idén. A költségvetés 2017-ben jóval többet tervez költeni, mint idén, de ebből nem egyenlően jut mindenkinek.

A tanárokra például nem vár sok jó. A Klik például csak 22 milliárdot kapna, ez pedig kevesebb, mint a 2016-ra előirányzott, de aztán megemelt 45 milliárd fele. Visszavágnak a bérekből is: összességében a Klik költségvetése 108 milliárd forinttal lesz kisebb az idei megemelt előirányzatnál.

A kamatkiadásokon 77 milliárd forintot spórol meg jövőre a költségvetés.

21 milliárdos megtakarítást jelent, hogy 2017-re már csak 9 milliárdot kell az úszó vb-re költeni, míg idén 30 milliárd ment és megy a beruházásokra.

4,6 milliárdot nyerünk azon, hogy jövőre már nem kell költeni a milánói világkiállítás pavilonjára sem.

2017-ben ezen kívül 30 milliárd forinttal kevesebb megy a paksi bővítéshez szükséges szervezeti tőkeemelésre is, bár az összes így is 100 milliárdos.

Jelentősebb a megtakarítás a szociális programokon: 15 milliárddal kevesebb jut jövőre a Start munkaprogramra.

A korhatár alatti ellátásokra, amilyen például a szolgálati nyugdíj vagy a balettművészek járadéka, 2017-ben 17 milliárd forinttal kevesebb jut. Ez több mint 15 százalékos csökkentés.

Árvaellátásra 3 milliárd forinttal, azaz majdnem 10 százalékkal kevesebbet fordítanak jövőre.

3,5 milliárd forinttal csökkennek az özvegyi nyugellátások.

Csökken a rokkantsági, rehabilitációs ellátások kerete, de itt csak 2,5 milliárdos a megtakarítás, ami nem éri el a kiadási keret egy százalékát sem.

A családi pótlékra szánt pénz szintén egy százalékkal, 3,2 milliárd forinttal lesz alacsonyabb a parlament elé kerülő tervezet szerint. (Világgazdaság)

UPDATE:

Szerdán este a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi reakciót küldte:

„Nevetséges minden olyan állítás, amely szerint 1000 milliárdos megszorítás lenne a jövő évi költségvetésben, hiszen a költségvetési törvényjavaslat az ideinél közel 2000 milliárd forinttal több kiadást tartalmaz, amelyet a magyar emberekre fordítunk. A jövő évi költségvetés tervezete minden szakterület számára többletforrást juttat, a levont következtetések ily módon nevetségesek.

A gyermekek nevelésének támogatására csak a családi adókedvezményen és a családi pótlékon keresztül összesen 593,5 milliárd forintot fordítunk.

A családi pótlék, az árvaellátás, az özvegyi ellátások, a korhatár előtti ellátások összege egy fillérrel sem csökken, a fejezeti sorokon látható keretösszegek a demográfiai adatoknak megfelelően az ellátottak valós számához igazodik.

A különféle ellátásokra fordítandó keretösszeg csökkenése tehát egyáltalán nem jelenti az ellátások egyéni összegének csökkenését.

A közfoglalkoztatást jelentő Start-munkaprogram költségvetési támogatásának csökkentése pozitívum, hiszen a foglalkoztatás növekedésének köszönhetően szerencsére már az ez évi 340 milliárdos keretet sem kellett teljes mértékben felhasználni, és jövőre is hasonlóan kevesebbet (325 milliárdot) kell költenünk, mert egyre többen megtalálják helyüket a nyílt munkaerőpiacon. A kamatkiadás csökkenése ugyancsak pozitívum, nem pedig megszorítás, hiszen a baloldal által felvett IMF-hitel visszafizetésének köszönhetően 77 milliárd forinttal csökken a kamatkiadás, vagyis az adófizetők terhe.

Az az állítás, hogy megszorítás lenne a költségvetésben, nevetséges és teljesen alaptalan.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.