SÍKAGY: Az ismerőseink büdös trikói nem is olyan büdösek

tudomány
2016 május 11., 13:13
comments 44

Brit tudósok egy rakás mocskos trikó és egy csomó szagolgató egyetemista segítségével bebizonyították, hogy

kevésbé zavaró a bűz, ha az egy velünk egy csoportba tartozó emberből származik.

Ennek bizonyításához két kísérletből álló kutatást végeztek el. Az elsőben a Sussexi Egyetem diákjainak kellett mások által alaposan összeizzadt, rendkívül büdüs pólókat szagolgatniuk.

A kutatók egyes trikókra azt mondták, hogy azt “diákok” hordták, a többire pedig hogy a “Brighton Egyetem diákjaitól” büdösek. A sussexi diákok, akik diáknak nyilván, brightoninak viszont nem tartották magukat, sokkal gusztustalanabbnak ítélték azokat a pólókat, amik állítólag az idegen brightoniak izzadtak össze.

A második kísérletben a skóciai St. Andrews Egyetem diákjainak adtak olyan büdös trikókat, amelyek egy része állítólag “diákoktól”, a többi a “Dundee Egyetem diákjaitól” származott. A tesztalany diákoknak ezúttal is szagolgatniuk kellett az undorító ruhadarabokat, de utána nem értékelniük kellett azok gusztustalanságát, csak elmenniük kezet mosni.

Az eredmények pedig azt mutatták, hogy az önkéntes szagolgatók

gyorsabban mentek a mosdóhoz, és több szappant is használtak kezük megmosásához, miután az “idegen” trikókba szippantottak.

A kutatók szerint kísérletük megmutatta, milyen fontos, hogy határozzuk meg társadalmi csoportok határait, és érdekes tanulságokat lehet belőle levonni a kirekesztéssel, előítéletekkel és a diszkriminációval kapcsolatban. Egyikük szerint:

“Ez arról szól, hogy mi tart össze egy társadalmi csoportot. Az undor sok szempontból egyfajta társadalmi rendezőelv, Ez az az érzés, ami széjjel tud választani embereket.”

(Via Guardian. Külön köszönet a Studio Villának!)

ELŐZŐ RÉSZEK
Aki sisakban bringázik, veszélyesebben él
Hülyeség kötekedni az orvossal, mert félrediagnosztizál
Nem attól vagy hülye, hogy tinédzserként sok füvet szívtál

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.