32 millióért vesz zongorát az egyik Matolcsy-alapítvány a 4 milliárdos villájába

bűnügy
2016 május 14., 05:47
comments 216

121 ezer dollárt, azaz kb. 32 millió forintot költ a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa egy 1896 Hamburg Steinway & Sons model C 225 cm magasfényű fekete grand pianóra. A zongorát a több mint 4 milliárd forintért megvett Hatvany-Lónyay-villába viszik. Ez az a villa a Várban, ahol borozó, bormúzeum és étterem is lesz, a díszkivilágításért pedig az Elios felel majd.

A zongorát használtan veszik, és majd felújítják.

A Steinway talán a legjobb zongoramárka a világon, mégis nagy kár, hogy épp egy Steinway került az alapítványi villába, hiszen a Magyar Nemzeti Bank pénzszórásából már milliókat szakított egy titokzatos, Zengafons nevű magyar cég, ami a pénzből megépített egy műanyag borítású, magyar csodazongorát. Egészen tragikus fejlemény, hogy az alapítványok mégis a jó zongorák ortodox ágához, azaz a Steinwayhez nyúlnak, ha jó zongora kell nekik.

A zongorát egyébként a Pallas Athéné Domus Animae alapítvány veszi, itt pedig maga Matolcsy a kuratórium elnöke, így minden bizonnyal a jegybankelnöknek személyesen is köze van ehhez a remek befektetéshez. (RTL via Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.