Lánczi András megideologizálja, hogy most eljött a Fidesz ideje a lopásban

Leszaladtam a boltba egy HVG-ért, hogy megnézzem, hogyan védi Lánczi András, a Corvinus új rektora és a Századvég vezetője a korrupciót.

Azt eddig is tudtuk, hogy Lánczi eléggé újszerűen gondolkodik a korrupcióról. Korábban például azt mondta, hogy

amit ma korrupciónak neveznek, az a Fidesz politikájának lényege.

Politikaelméleti szempontból ebben a kijelentésben az a zseniális, hogy Lánczi ezzel nem azt mondta, hogy a Fidesz a mindennapi emberek fogalmai szerint korrupt, hanem azt, hogy a korrupció szerinte nem az, amit mi eddig annak hittünk. Mert Lánczi szerint a Fidesz csak klientúrát épít, egy nemzeti vagyonos réteget, a gonosz ellenzék pedig ezt a nemes célt nevezi korrupciónak.

Lánczi itt csak azt fejeltette el, hogy a nemzeti klientúraépítést önmagában senki nem nevezi korrupciónak. Azt nevezik csak korrupciónak az emberek, amikor a nemzeti klientúraépítés a legalapvetőbb erkölcsi szabályok és a törvények megsértésével történik. Például nem korrupció támogatni a magyar világítástechnikai cégeket. Az viszont már korrupció, ha egyetlen magyar világítástechnikai céggel kivételeznek, a cég kedvéért jogszabályokat alakítanak át, és ráadásul a végén még az is kiderül, hogy ez az adott cég nem is tudta mindenhol becsülettel megcsinálni a rábízott munkát.

Ez nem nemzeti klientúraépítés, ez bizony korrupció.

Lánczi a legfrisseb HVG-nek adott interjújában tovább szőtte ezt a remek gondolatot. Pontosan idézek, hogy ne lehessen félreérteni az Orbán-barát rektor szavait. Az újságíró ezt mondta:

„Egyik gondolatmenete szerint - kissé leegyszerűsítve - a korrupció elfogadható, ha a politika szándéka szerinti klientúracserét szolgálja.”

Látszik, hogy az újságíró kicsit félreérti Lánczi elméletét, Lánczi ugyanis nem azt mondta, hogy az újságíró fogalmai szerinti korrupció elfogadható, hanem azt, hogy az újságíró fogalmai szerinti korrupció igazából nem is létezik, mert amit az emberek ma korrupciónak neveznek, az csak a nemzeti klientúraépítés.

Erre mondta Lánczi, hogy:

„Csak azt akartam ezzel jelezni, hogy az államosítást ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után.

Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása.

Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik. Lehet maffiaállamozni, de akkor ki fog nyílni a privatizációs doboz is, és fel lehet robbantani vele az egész 25 évet, amit rendszerváltásnak nevezünk.”

Balra Lánczi András, jobbra G. Fodor Gábor egy századvéges rendezvényen.

Lánczi gondolatmenete tehát az, hogy a kommunisták klientúraépítése az államosítás volt. A rendszerváltás utáni évek klientúraépítése a privatizáció, most meg az a klientúraépítés, amit jobb híján korrupciónak hívunk. De ahogyan az államosítás sem volt lopás, és a privatizáció sem volt rablás, úgy tulajdonképpen a fideszes korrupció sem bűn, csak klientúraépítés.

Annyiban egyébként igaza van, hogy az államosítás és a privatizáció idején is az állam döntései alapján komoly vagyonelemek kerültek át egyik kézből a másikba, és tulajdonképpen most is ez történik: az állam a hatalmat gyakorlók döntéseivel átrendezi a nemzeti vagyont.

Aki neki nem tetszik, attól elvesz, aki pedig tetszik neki, annak ad.

Abban viszont Lánczi igenis téved, hogy az államosítást senki nem nevezi lopásnak, a privatizációt pedig rablásnak. De. Az 50-es évek államosításainak jó része igenis lopás volt, azaz bűn. A privatizáció, ahogyan Magyarországon történt, szintén rablás volt, a nemzeti vagyon elherdálása, azaz bűn. És ha Lánczi ebbe a képbe illeszti a jelenlegi kormánypolitikát, azzal nem mond mást, mint hogy

ez a rendszer semmivel sem különb, mint 1948 óta bármelyik.

Ez a rendszer is ugyanúgy helyzetbe hozza a sajátjait, akik csupán a képességeikkel nem lennének képesek helyzetbe kerülni. A végeredmény pedig ugyanaz lesz most is, mint ami 1948 óta mindig: hogy nem a képességeik alapján válogatott, rátermett emberek kerülnek az uralkodó osztályba, hanem azok, akikkel az állam kivételezett.