• 100 éve a franciák és a britek egy titkos megállapodásban felosztották maguk közt a Közel-Keletet, pedig korábban függetlenséget ígértek az ott élő araboknak.
• Az arab világban ez az egyezmény azóta is a nagyhatalmi árulás és a megalázottság szimbóluma.
• A sivatag homokjába tollal rajzolt határok pedig 100 éven át megakadályozták, hogy a régió lakói maguk dönthessenek a sorsukról.
• Az emiatt érzett düh táplálja az ISIS barbárságát is, és a terrorszervezet vezetői mondják is, hogy céljuk a Sykes-Picot egyezmény sírba tétele.

1916. május 16-án Nagy-Britannia és Franciaország képviselői aláírtak egy titkos egyezményt, ami arról szólt, hogyan osztják majd fel egymás között a Közel-Keletet, miután a világháborúban legyőzik az Oszmán Birodalmat. Az egyezmény tartalmáról hónapokon át tárgyaltak a két ország megbízottjai, a francia jogász, Francois-Georges Picot és a brit diplomata, Mark Sykes. Miattuk hívják az egyezményt Sykes-Picot paktumnak, és bár Magyarországon nem beszélünk valami sokat erről a megállapodásról, a közel-keleti politikában ez a mai napig a nagyhatalmi intrika, az árulás és az arab világ európai arcul csapásának szinonimája.

A Sykes-Picot megállapodás legfontosabb része egy térkép, ez itt:

Az egyezmény szerint a kékkel színezett rész francia, a piros pedig brit fennhatóság alá kerül, az A zóna francia, a B pedig brit befolyási terület lesz. A titkos paktum tartalmára rábólintott a cári Oroszország is, ők kapták volna Isztambult és a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő szorosokat meg Örményországot. Később hallgatólagosan bevonták a rendezésbe az antant oldalán a világháborúba lépő Olaszországot, nekik a mai Törökország dél-nyugati részét ígérték.

1917-ben aztán a kommunista forradalom győzelme után a bolsevikok kiléptették Oroszországot a háborúból, a Sykes-Picot paktumot pedig kiadták a sajtónak. Először a Pravda és az Izvesztyija közölte a szöveget, de pár nap múlva lehozta a manchesteri Guardian, majd a többi brit lap is.

Itt kezdődtek a bajok

A britek ugyanis nem csak a franciákkal állapodtak meg.

Előtte éveken át ígérgették az arab vezetőknek, hogy az Oszmán Birodalom legyőzése után a török szultán közel-keleti területein egy nagy arab államot hoznak létre.

A briteknek nagyon kellett teperniük az arabok jóindulatáért, ugyanis a világháború első éveiben egyáltalán nem volt biztos, hogy a brit és francia expedíciós erők képesek lesznek legyőzni a törököket a Közel-Keleten. Londonban tudták, hogy mindenképp rá kell venni az arabokat, hogy lázadjanak fel a törökök ellen.

Az ígéreteket bevették, és 1916 júniusában (egy hónappal a titkos Sykes-Picot paktum megkötése után) Husszein mekkai nagyserif vezetésével fellázadtak.

Sykes és Picot

Mikor 1917-ben az egyezmény szövege kiszivárgott, az arab csapatok a britek és a franciák mellett harcoltak a törökökkel és a németekkel. A britek siettek is megnyugtatni őket, azt mondták, hogy a Sykes-Picot egyezmény nem befolyásolja a független arab államra vonatkozó korábbi ígéreteiket. Az arabok gyanakodva nézték azt is, hogy az egyezmény szerint Palesztina kis része nemzetközi védelem alá eső terület lenne, de britek azt mondták, hogy ez semmiben nem befolyásolná az ott élő palesztinok szabadságát. A háttérben persze az állt, hogy a cionista mozgalom egyre nagyobb befolyást gyakorolt a brit diplomáciára, és elérték, hogy a világháború utáni rendezés megkönnyítse nekik a zsidó állam benépesítését és megalapítását.

1918-ra az antant arab segítséggel le is győzte a törököket, akik október 30-án a mudroszi fegyverletételkor elismerték a vereségüket. Ezek után arab és brit csapatok bevonultak Damaszkuszba, ami a térképen a francia befolyás alatt álló A zónába esett. Nem sokkal később megérkezett a városba Fejszál emír is, az arab lázadást vezető Husszein nagyserif fia. Azért gyűlt mindenki Damaszkuszba, mert a megállapodások szerint Damaszkusz lett volna a születő arab állam fővárosa.

Háim Weizmann, a Zsidó Világszövetség elnöke és Fejszál emír 1918-ban Szíriában. Megállapodást kötöttek, miszerint a zsidók és az arabok segítik egymás független államainak létrejöttét. (Wikipédia)

Hosszú tárgyalássorozat kezdődött a terület sorsáról, Fejszál a legtöbb európai békekonferenciára is elment, hogy egy arab állam létrehozása mellett érveljen. A franciáknak azonban egyre jobban kezdett elegük lenni abból, hogy a Sykes-Picot paktumban nekik ígért területen brit és velük együttműködő arab csapatok vannak. A francia álláspont az volt, hogy ők semmivel nem tartoznak az araboknak, hiszen a britekkel ellentétben ők nem ígértek senkinek önálló államot a katonai segítségért, a britek ígéretei pedig a párizsi kormányt nem kötik.

A feszültséget látva, Woodrow Wilson amerikai elnök a népek önrendelkezési jogára hivatkozva azt javasolta, hogy egy nemzetközi biztosság mérje fel, mit akarnak a Közel-Keleten élők, és aszerint történjen a rendezés. Kezdetben a britek és a franciák elfogadták a javaslatot, de végül inkább nem vettek részt a bizottság munkájában. Az eredmény az lett, hogy egy csupa amerikaiakból álló bizottság járta végig a nagyobb arab városokat, a franciák és a britek pedig ahol tudták, akadályozták a munkájukat. A bizottság így is arra jutott, hogy

az arabok elsöprő többsége egy független, nagy arab államban szeretne élni.

Londonban és Párizsban azonban nem hatódtak meg ezen, továbbra is a Sykes-Picot megállapodáshoz tartották magukat.

Szegény franciák

Közben Törökországban Musztafa Kemál Atatürk vezetésével nemzeti mozgalom szerveződött, ami kiűzte a francia, brit és olasz megszállókat a mai Törökország nagy részéből.

Franciaország vesztére a török nemzeti mozgalmárok visszafoglalták Törökország dél-keleti részét is, azaz a Kilikiának nevezett tartományt. Ezt a vidéket a Sykes-Picot egyezmény szerint Franciaországnak kellett volna megkapnia. De mivel a törökök képesek voltak eddigre komoly hadsereget felállítani, a franciák nem akartak háborúzni velük. Inkább elérték, hogy a britek vonuljanak ki Damaszkuszból, majd ultimátumot adtak az araboknak. Azt mondták, hajlandóak elismerni valamilyen korlátozott autonómiát, de csak akkor, ha a születő arab állam vezetői kizárólag francia tanácsadókkal kormányoznak majd.

Fejszál emír először elfogadta az ajánlatot, de látva, hogy követői mennyire ellenkeznek, visszalépett.

Jutalmul 1920 januárjában a Damaszkuszban összeülő Szíriai Kongresszus Nagy-Szíria királyává koronázta.

Nagy-Szíria ekkor magában foglalta a Földközi-tenger teljes keleti partját, beletartozott a mai Izrael, Libanon, Jordánia, Szíria és néhány török terület is – ilyen formájában pedig teljesen ellentétes volt a Sykes-Picot megállapodással.

Fejszál herceg a versailles-i békekonferencián. Mögötte balról a negyedik T. E. (Arábiai) Lawrence. (Wikipédia)

A francia hadsereg 4 hónap múlva meg is érkezett és 1920 júliusában tönkreverte a maradék arab erőket. A franciák egyetlen nap alatt elérték Damaszkuszt. Innentől mandátumterületként kormányozták a Sykes-Picot-féle térkép szerinti A zónát.

A legalább 100 évre elbaszott vidék

Azóta persze sok dolog megváltozott, de a régió térképén ma is látszik Mark Sykes és Francois-Georges Picot hatása. Izrael határai meg a szír-jordán és a szír-iraki határ ennek a két diplomatának a kreálmánya.

A Sykes-Picot vonal maradéka. A nagyhatalmi pökhendiséget jól példázza az a sztori, hogy Sykes a vonalat egyszerűen azzal mutatta be a brit miniszterelnöknek, hogy Acre (magyarul Akkó) város nevének e-jétől kell húzni a vonalat Kirkuk utolsó k betűjéig. (Irak főleg kurdok lakta északi része végül a megállapodással ellentétben az angol befolyási övezetbe került, így kapta meg Irak a mai formáját.)

A titkos megállapodást a mai napig sok történész tartja minden rossz forrásának a Közel-Keleten. Az biztos, hogy térség lakói az araboktól kezdve a kurdokon át a libanoni maronita keresztényekig a Sykes-Picot paktummal tanulták meg, hogy a nemzeti önrendelkezésről szóló nyugati szólamok mögött nincs semmi, és az üres ígérteket mindig felülírják a nagyhatalmi érdekek.

Az első világháború utáni közel-keleti rendezésben végül senki nem kapta meg, amit várt. Az arabok nem kaptak függetlenséget, a kurdok nem kaptak saját államot, a libanoni keresztények helyzetbe kerültek ugyan, de kisebbségként nem tudták megtartani az uralmukat. Még a cionisták is csalódtak, mert csak Palesztina kis szeletét kapták meg.

A rendezés kizárólag a brit és francia birodalmi érdekek szerint történt, azzal pedig tényleg senki nem törődött, hogy mit is akar a régióban élő több millió ember.

Még az amerikaiaknak sem voltak annyira fontos a liberális eszmék: mikor az arabok amerikai védnökséget kértek a franciák ellen Nagy-Szíriára, kiderült, hogy ennyire azért nem elhivatott a washingtoni kormány.

Ez a megállapodás szította az arabokban a máig meglévő nacionalista sértettséget, és erre a sértettségre játszva a térség országaiban véresebbnél véresebb rezsimek kerültek hatalomra. Ez fűtötte Szaddám Husszein pártját, Gamal Abdel Nasszer rendszerét, az Asszad-család uralmát és a folyamatos arab-izraeli háborúkat is.

2014-ben pedig minden eddiginél véresebb erő emelkedett ki a közel-keleti kamuhatárok közül:

az ISIS.

Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorkalifátus vezetője többször is beszélt arról, hogy azt tekinti szervezete legfőbb feladatának, hogy az utolsó szöget is beleverje a Sykes-Picot megállapodás koporsójába. Látszik is, hogy az ISIS éppúgy könnyen talál támogatókat az egyezmény szerint brit befolyás alá eső B zónában, azaz a mai Irak középső részén, mint ahogyan a francia A zóna Szíriájában. A Sykes-Picot vonal ugyanis teljes egészében mesterséges határ.

Az Egyesült Államok, Oroszország és a világ több állama most is iszonyú költséges háborúkat vívnak a Közel-Keleten, pedig tulajdonképpen minden légicsapás és minden odavezényelt katona egy-egy mesterségesen létrehozott államszörnyet támogat, amik nem születtek volna meg a Sykes-Picot megállapodás nélkül. Szíria és Irak is ilyen országok, előbbi a francia, utóbbi a brit zóna magterületeiből épült fel, a létük pedig az elmúlt 100 évben megakadályozta, hogy a Közel-Kelet lakói maguk döntsenek a sorsukról. Pont ezért egyre több diplomata és társadalomtudós veti fel, hogy ha egyszer legyőzi a világ az ISIS-t, lehet hogy érdemes lenne rendbe tenni a határokat, amiket 100 éve úgy elrontottak a franciák és a britek, mert csak így lehetne megelőzni, hogy az ISIS-t újabb és újabb szervezetek kövessék.