Megyerben minden bérbe vehető, a falut Angliából igazgatja a polgármester

vidék
2016 május 17., 08:13
comments 67

Csönd, jó levegő, nyugalom, hét rendbe hozott és berendezett parasztház, pajta, kultúrház és egy darab tehén. Ezt kínálja az odalátogatóknak a Sümeg mellett kis falu, Megyer. Ami ebből bérbe vehető, azt bérbe is adják.

photo_camera Forrás: megyer.hu

Megyer, ahogyan sok hasonló település, évről évre pusztult és néptelenedett, egészen addig, amíg nem jelent meg a Budapesten lakó Pajer Kristóf, hogy a barátaival rendbe hozza apósa elhagyatott ingatlanját.

A Népszabadság riportja szerint Pajer és barátai találták ki, hogy olasz és francia mintára, a még ott lakók bevonásával beindítják a vendégváró turizmust, vagyis bérbe adják mindenüket, amijük csak van.

Pajer egyik barátja még a polgármesteri címért is indult volna, de végül olyan állásajánlatot kapott, ami miatt nem tudta vállalni a posztot. Ezután Pajer állt bele a feladatba, annyira komolyan vette azt, hogy 2006-ban feleségét és három gyerekét is odaköltöztette Budapestről.

A család aztán egy hónappal később visszaköltözött, miután „hamar szembesültek a vidéki Magyarország oktatási, szociális és infrastrukturális állapotával”.

Pajer viszont tíz évig hetente háromszor-négyszer ingázott. Csakhogy tavaly állás ajánlatot kapott Angliából, ezért eredetileg egy évre kiköltözött. Így telefonon irányítja a falut, de mivel már most meghosszabítanák a szerződését, nem valószínú, hogy hazajön.

A Népszabadságnak Pajer azt mondta, a gyerekei érdeke azt kívánják, hogy maradjanak kint. Megyerért viszont nem kell aggódni, mert ő úgyis inkább teremtő, mint működtető ember, a vendégváró szövetkezet irányítását ­Egly Márk barátjára bízta.

A példaértékű megyeri próbálkozás viszont egyelőre nem hozott áttörést anyagilag. A vendégváró szövetkezet még mindig veszteséges. A foglalás aránya harminc százalék körül mozog, ötven felett lenne nyereséges. Szombaton és vasárnap telt ház van, télen, a hét első felében viszont kevés a vendég.

Az alpolgármester asszony, Baloghné Raffai Anna szerint egy-egy ház önmagában teljesen esélytelen volna a turisztikai piacon. Együtt azonban a csoportos vendéglátásban már jók a lehetőségeik. Annak sincs akadálya, hogy valaki az egész falut vegye bérbe, akkor a szálláshelyek mellé jár a kultúrház, a pajtakocsma, a lábas pajta is.

Nyáron amerikai vendégek érkeznek, erre nagyon készülnek, mert amerikai vendégeik még nem voltak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.