Roma lányok korai iskolaelhagyása ellen indul megelőzőprogram

2016 május 20., péntek 8:17
96

151 millió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is – közölte az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1-en.

Langerné Victor Katalin azt mondta, a roma nőknek csak a 20 százaléka dolgozik, mert általában hamar családot alapítanak, de amikor a gyerekek felnőnek, a nők végzettség híján nem tudnak elhelyezkedni. Bár a felnőttoktatásba való bevonásukra is vannak programok, jobb a megelőzés: meg kell győzni őket arról, hogy a jövőjüket az garantálja, ha megfelelő tudást szereznek – mondta.

A 26 nyertes pályázó, egyház, szociális szolgáltató, civil szervezet ebben segít – mondta Langerné, aki szerint a pályázat feltétele volt, hogy a szervezetnek legyen kiépített jó kapcsolata az adott település közösségével, és legyen tapasztalata abban, hogyan lehet bevonni egy ilyen programba a roma lányokat, és meggyőzni ennek hasznáról a családokat.

Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a roma fiúk és lányok körében ez 38 százalék, pedig ezek a lányok nagyon vágynak a biztos jövőre, ezért „akkor kell nekik segíteni, amikor még álmaik vannak” – mondta a helyettes államtitkár.

A kiszolgáltatottságot kell megelőzni ezzel a programmal, mert aki magára marad a 8 általános iskolai osztály elvégzése után, az könnyen a prostitúció áldozatává válhat – mondta.

A 13-15 éves lányokat napi szinten mentor is segíti – a legtöbbjük nő –, elsősorban a tanulásban, de lelki támogatást is nyújtanak nekik. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt