Orbán is megijedt a gazdaság lassulásától, állami gyorsítási csomagot akar

gazdaság
2016 május 26., 09:47
comments 564

Elég rosszul kezdte az évet a magyar gazdaság, negyedéves összevetésben csökkent a GDP, amivel az utolsók voltunk az EU-ban az első negyedévben.

Na, ez már Orbán Viktor ingerküszöbét is átugrotta, a Figyelő értesülései szerint állami

G-Y-O-R-S-Í-T-Á-S-I C-S-O-M-A-G

készül. A Figyelő szerint válságértekezletet hívtak össze a gyenge adat után, amit követően Varga Mihálynak kell előállnia valamilyen ötlettel, hogy mégis hogyan lehetne növekedésbe fordítani a zsugorodást. Az például azért is fontos, hogy mert a kormány 2,4 százalékos GDP-növekedéssel számol az évre, márpedig a mostani adat alapján ez a teljesítmény nincs benne a magyar gazdaságban. Ha gyengébb lesz a növekedés, akkor még lazább lesz a költségvetés, veszélybe kerülhet a 3 százalékos deficit is akár.

A tervezett speed-csomag a következőket tartalmazná: még jobban lerövidítenék az állami beruházások előkészítését (a kormány szerint ugyanis túl lassúak például a kisajátítási eljárások), a tőzsdei befektetéseknek és "más befektetési formáknak" lendületet adnának (bármit is jelentsen ez, Hornung Ágnes államtitkár a kkv-k tőzsdére segítéséről beszélt). Továbbá bíznak abban, hogy az év második felében majd jön EU-s pénz is, és hogy az MFB-pontok is segítik majd a bővülést. (Figyelő)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.