Sikeresen célba ért a levél, amin se cím, se címzett nem volt

külföld
2016 június 01., 16:22
comments 182

Volt egyszer egy turista, aki járt egy farmon Izlandon. Akart levelet írni a vendéglátóinak, de aztán elfelejtette a nevüket, és azt is, hogy pontosan hol is volt ez a farm.

Nem adta fel, rajzolt egy térképet, és viszonylag szabatos leírást adott a címről, ahová a levelet kézbesíteni kéne.

A farm valahol az északnyugat-izlandi Búðardalur község közelében van. Ezt még ráírta a borítékra egy térkép mellett, és még azt is, hogy „egy lovarda, ahol egy dán-izlandi pár dolgozik, három gyerekük van, és sok birkájuk”, illetve hogy „a dán nő a búðardaluri közértben dolgozik”.

Állítólag a levélben megemlítette, hogy maga sem biztos benne, hogy sikerülni fog ez alapján eljuttatni a levelet a címzetthez – de sikerült (valahova ide), ami igazi posta-csúcsteljesítménynek tűnik.

Igaz, azt meg kell említeni, hogy Búðardalurnak 270 lakója van, és az egész megyében összesen 650 ember él. Szóval lehet, hogy mégsem volt annyira nehéz dolga a helyi postásnak. (Iceland Review)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.