Eddig 8 kurd katonát kezeltek Magyarországon

poltika
2016 június 02., 15:22
comments 48

Simicskó István honvédelmi miniszter Lukács László MSZP-s képviselő kérdésére beadott írásbeli válaszában elmondta, hogy jelenleg 4 sérült kurd pesmerga katonát kezelnek Magyarországon. Ők május 12-én érkeztem 4 segítő tolmáccsal. Az első 4 kurd katona még februárban jött, de ők már hazamentek Irakba.

Gyakorlatozó pesmergák. A kurd hadsereg rendkívül jól képzett, felszerelt és létszámához képest eredményes is. Ők fogták el például bin-Láden futárát, ami a terroristavezér megtalálásához vezetett. (AFP)
photo_camera Gyakorlatozó pesmergák. A kurd hadsereg rendkívül jól képzett, felszerelt és létszámához képest eredményes is. Ők fogták el például bin-Láden futárát, ami a terroristavezér megtalálásához vezetett. (AFP)

Az Iraki Kurd Autonóm Régió hadserege, a pesmergák egyedül maradtak Irak északi részén, mint olyan haderő, ami eredményesen szállt szembe az ISIS terrorkalifátussal. Igaz, az iraki kurd haderő az önálló államot követelő kurdok legütőképesebb fegyveres csoportja is, és nem tudni, hogy az ISIS visszaszorítása után harc nélkül átadják-e majd az ellenőrzésük alatt tartott területeket az iraki hadseregnek.

Simicskó tájékoztatása szerint a sérült kurdok ellátása és szállítása 3 025 506 forintba került.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.