Putyin ellen fordult ukrajnai verőembere, Igor Girkin

2016 június 6., hétfő 5:34
71
Igor "Sztrelkov" Girkin. Fotó: AFP PHOTO/ BULENT KILIC Fotó: BULENT KILIC

Véres forradalmat és Putyin rendszerének bukását jósolja Igor Girkin, akit talán harci becenevén, Igor Sztrelkovként többen ismernek. Ő volt a kelet-ukrajnai szakadárok rettegett parancsnoka, aki saját bevallása szerint is kivégeztetett embereket Szlavjanszkban - bár szemben a nyomozóhatóságokkal, ő jogszerűnek tartja a kivégzéseket.

Girkint két éve vonták vissza Ukrajnából, ahova az ukránok gyanúja szerint moszkvai utasításra ment, hogy szítsa a polgárháborút. 2014 nyarán ő volt a szakadárok főparancsnoka, vele beszélgettek például az MH17-es lelövése után is, amiről felvételek is nyilvánosságra kerültek.

Girkint akkoriban hősként ünnepelte az orosz sajtó, hogy aztán teljesen elfeledkezzen róla. A feledés nem önkéntes volt, az orosz politikai vezetés tiltotta le Girkint a tévékből, újságokból. Most megtörte kétéves hallgatását, és határozottan Putyin-ellenes nyilatkozatot adott, amiben egyrészt a rezsim közeli bukását jósolja, másrészt kárhoztatja Putyint, amiért

a Krím megszállása után elbizonytalanodott, és nem foglalta el Kelet-Ukrajnát.

"Átlépte a Rubicont, aztán váratlanul és logikátlanul megállt. Nem vonult vissza, de nem is tört előre. Nincsenek elképzelései, látszólag a csodára vár. Beragadt a mocsárba" - mondta róla.

Girkin magát nacionalistának tartja, példaképei az egykori fehér tisztek, akik a bolsevikok ellen harcoltak. Épp ezért jelenthet veszélyt Putyinra is. Alekszej Navalnij, Putyin ellenzékének vezéralakja - aki maga is részt vett nacionalista mozgalmakban is - szerint ugyanis Putyinra igazán az orosz nacionalisták jelentenek veszélyt, akik "ugyanazt a birodalmi retorikát használják, mint Putyin, csak jobban".

"Ezért van az, hogy a nacionalistákat bebörtönzik, még azokat is, akik Putyin támogatói. Odamentek lábat csókolni nekik, de ő beléjük rugott" - mondta. (Via The Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt