1 év 3 hónap fogházra ítélték a kakaóscsiga-tolvaj fiút

bűnügy
2016 június 07., 16:45
comments 339

Béla még 2014 végén került előzetesbe, mert ellopott egy 130 forintos kakaóscsigát egy kecskeméti boltból, és ellenszegült a boltosnak, aki meg akarta állítani. Decemberben lett nagykorú, és priusza is volt, mert 16 éves korában ellopott egy memóriakártyát.

Most megtartották Béla tárgyalását és

1 év 3 hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Béla védője azzal érvelt, hogy a fiú azért lopott kakaóscsigát, mert éhes volt, de a bíró szerint nem ez a helyzet. A bíró úgy látta, hogy Béla buliból lopott.

Ebbe a képbe illeszkedő vallomást tett a boltos is, aki azt mondta, hogy Béla rendszeresen járt a boltba, és mindig ellopott ezt-azt, csokit, húsos szendvicset, ilyesmit. A boltos ezért ki is tiltotta a fiút az üzletből.

Béla azonban visszajött, ezért a boltos már az ajtóban rákiáltott, hogy ne jöjjön be. A fiú azonban nem hallgatott rá, hanem elvett egy, az ajtótól nem messze tárolt kakaóscsigát.

A fiú szülei másnap elmentek a boltba, hogy kifizessék a csigát, de a boltos nem engedte, hiszen nem ez volt az egyetlen eset:

„Nem tűnt fel, hogy hordja haza a húsos szendvicset és a csokoládékat?”

- mondta a tárgyaláson.

Béla amúgy bocsánatot kért a boltostól a tárgyaláson, az pedig megbocsátott neki. (MagyarNarancs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.