108 milliós kártérítést fizet a Klubrádiónak a médiahatóság

A Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett jogerős részítéletet abban a polgári perben, amit a Klubrádió indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal szemben. Azért kértek kártérítést, mert a médiatanács éveken keresztül nem kötött velük szerződést a korábban pályázaton elnyert fővárosi frekvencia használatára.

A Budapest 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciára még 2009-ben írt ki pályázatot az akkori még Országos Rádió és Televízió Testület nevű médiahatóság. 2010 áprilisában nyertesnek hirdették a Klubrádiót, de szerződéskötés helyett nyolc hónappal később eredménytelennek minősítették a pályázatot. Emiatt a Klubrádió működése bizonytalanná vált, ideigelenes engedélyekkel működött csak, és pluszban kellett műsorszolgáltatási díjat fizetniük. Végül 2013-ban kötöttek szerződést.

A részítéletben 103 milliós frekveciahasználati díj visszafizetésére kötelezték a médiahatóságot. További ötmilliót kell fizetnie a hatóságnak azért, mert a szóvivője a Klubrádió jó hírnév sértő nyilatkozatok adott.

Ennél nagyobb is a tét az elmaradt bevételeknél, ami miatt a Klubrádió 1,3 milliárdos nagyságrendű összegre tart igényt. Ebben az ítélőtábla nem hozott döntést, hanem új elsőfokú eljárást rendelt el. (MTI alapján)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.