Pár héttel vagyunk azután, hogy Ausztriának majdnem szélsőjobboldali elnöke lett. A Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer hihetetlen szoros versenyben alig maradt le a zöldek támogatását élvező Alexander Van der Bellen mögött.

Az eredmények legmegdöbbentőbb része talán az volt, hogy a második fordulóba nem jutott be egyik nagypárt jelöltje sem: a szociáldemokraták és a néppárt indulói 11-11 százaléknyi szavazatot kaptak. Ezzel a második világháború vége óta létező politikai korszak ért most véget. És bár az elnöki titulus inkább csak protokolláris szerepekre terjed ki, az eredmény nagyon világos jelzés a 2018-as parlamenti választások elé is.

Nem túl meglepő módon az egész kampányt tematizálta a menekültválság: Ausztria kifejezetten népszerű célországa a migránsoknak, 2015 januárja és októbere között közel 70 ezren nyújtottak be menedékkérelmet. (Közülük több mint 20 ezren Szíriából menekültek el.)

Ezen előzmények miatt is tűnt izgalmasnak az a háromnapos, Universal Hospitality névre keresztelt rendezvény, amit az Erste alapítványa szervezett Bécsben, és ahol főleg a menekültválság különféle vetületeiről volt szó. Végül a helyszínen követtük végig az eseményeket és kettő komoly meg egy mellékes tanulságot vontunk le az egészből.

Helyben dől el egy csomó minden

A programsorozat legtöbb előadója olyan szervezetektől érkezett, melyek napi szinten foglalkoznak menekültekkel és bevándorlókkal. Ami lényeges szempont, mert egész más súlya van olyan tapasztalatoknak, melyek olyan országokban születnek, ahova tényleg tartanak is bevándorlók.

Magyarországon egész kormányzati kampányt lehet felhúzni a migránsok elleni gyűlölködésre, de közben elég pontosan lehet tudni, hogy a menekültek döntő többsége csak átutazni tervezett országunkon, nem itt képzelték el új életüket. Ausztriában, Olaszországban vagy Németországban viszont évtizedek óta zajlik a bevándorlók érkezése és ezek az országok az elmúlt években is kiemelt célpontjai voltak a hullámnak.

Az egyik leglátványosabb tanulság több projektből is visszaköszönt és nem csak osztrák résztvevők utaltak erre: bárhogy is alakuljon az országos politika (Ausztriában például a nemrég lemondott kancellár, Werner Faymann elég gyakran váltogatta hozzáállását a kérdésben), egy kis közösség is rengeteget tud tenni, ha van erre szándék.

A Netzwerk Zuversicht például egy alig négyezer fős településen, Schwanenstadtban működő kezdeményezés. Helyi civilek fogtak össze, hogy segítsenek az oda helyezett menedékkérőknek. Nyelvet oktatnak nekik, közös foglalkozásokat szerveznek, ha kell, akkor orvosi vagy jogi segítséget biztosítanak. A programot felkarolta a települést vezető önkormányzat és a egyház is, és a szervezők szerint támogatják őket a helyiek is, hiszen az ott élők is abban érdekeltek, hogy az oda kerülő menekültek minél jobban beilleszkedjenek a város életébe.

A programot bemutató szervezők szerint rengeteg hasonló projekt létezik még egy rakás osztrák városban, bár azt többen megjegyezték, hogy hatékonyságban és elfogadottságban is elég változékony a kép. De ugyanilyen helyi szinten történő beavatkozásokat mutatott be a lecce-i Free Home University vagy a berlini Neue Nachbarschaft - Moabit tagjai is.

Ezek persze nem pótolhatják a nagyobb kormányzati integrációs programokat, de nem is ez a céljuk. Viszont sokat segíthetnek azon, hogy az egyes településekre kerülő menedékkérők összeismerkedjenek a helyiekkel és ne két idegen csoport méregesse egymást.

(Apró érdekesség amúgy, de gazdasági bevándorlók legnagyobb csoportjával Bécsben szombat délelőtt egy belvárosi étterem előtt találkoztam: a napfényben állva a tíz fős személyzet tagjai magyarul beszélgettek egymással az előző esti forgalomról.)

Nem lehet csak a menekültekkel magyarázni a szélsőjobb megerősödését

Hangsúlyos eleme volt a kampánynak a menekültválság és biztos voltak szavazók, akiket tényleg az iszlamofóbia mozgatott meg. De több résztvevő szerint is komoly hiba lenne ennyivel letudni az FPÖ sikerét.

Szerintük ennél reálisabb megközelítésnek tűnik az az elmélet, mely szerint a tradicionális nagypártok egyszerűen elvesztették a kapcsolatot egykori szavazóbázisukkal. A szociáldemokraták évtizede nem tudnak mit mondani a munkásosztálynak, a csoportnak, mely egykor a párt biztos bázisát jelentette.

Annak ellenére, hogy Ausztria a világ egyik leggazdagabb országa, EU-s szintekhez képest alacsony a munkanélküliség, jelenleg sem teljesít rosszul a gazdaság, a választók mégis valami mást akarnak. Írtunk ennek lehetséges magyarázatáról nemrég mi is, és erről beszélt nekünk a helyszínen több osztrák résztvevő is.

Az alacsony végzettséget igénylő munkások magukra maradtak, a globalizáció egyes elemei pedig már megszerzett privilégiumaikat veszélyezteti, miközben a gazdasági eredményekből nem érzik úgy, hogy részesülnének. Nem osztrák jelenségről van szó, Dani Rodrik nemrég épp írt arról, hogy a fejlett országokban sorra felbukkanó populista erőre kapásban az egyetlen meglepő fordulat, hogy ilyen sokat kellett várni rá.

Erről beszélt a háromnapos rendezvény egyik magyar résztvevője, Tamás Gáspár Miklós is, aki azon ment végig, hogy a termelékenység növekedésével ugyan a termékeket egyre kevesebb ember hozza létre,a piac viszont munkabéren keresztül kevés embernek osztja vissza csak a többletet.

Az egyre szűkölő újraelosztásért zajló versenyben pedig a kiváltságát védeni akaró, de szervezetlen munkásosztály tagjai a munkanélküliekkel, a szegényekkel és a bevándorlókkal találják szembe magukat. (TGM előadását itt most borzasztóan felületesen foglaltuk össze, de elhangzott érveit nagyjából lefedő cikke magyarul is megjelent korábban.)

Erre a kihívásra kéne most valamilyen megoldást találnia az osztrák baloldalnak is. Épp a hétvégén álltak össze különféle balos csoportok, hogy egy Podemos-szerű koalícióban készüljenek 2018-ra, és a rendezvényen résztvevő osztrákok közül többen örültek az osztrák vasút éléről érkező új kancellárnak, Christian Kernnek is, mert szerintük van esélye, hogy tényleg összerántsa a szociáldemokratákat. Az más kérdés, hogy nem lesz könnyű dolga, Burgerlandban például a szocdemek tavaly koalícióra léptek a Szabadságpárttal, mutatva, hogy van honnan felállni.

Felpörgött a kortárs művészet

Az eddigiekhez képest sokkal kevésbé fontos szempont, ráadásul elég bizarr és groteszk felvetés, hiszen egy évek óta húzódó humanitárius katasztrófa vezethetett ide, de akkor is létező élményem volt, hogy a rendezvényt kísérő kiállításon (ami június 19-éig még látogatható) számos eredeti vagy komolyan vehető műalkotás is feltűnt.

Lehet csak személyes balszerencse, de az elmúlt évek kortárs művészeti élményei gyakran okoztak csalódást: önreflexió, tét és állítások nélküli művekbe futottam szinte csak bele számos hazai és néhány külföldi kiállításon is, főleg olyankor, amikor társadalmi üzeneteket ígértek.

Ehhez képest az Universal Hospitality tárlatára összeválogatott művek között volt egy csomó, amin érződött, hogy alkotójukat az elmúlt évben tényleg elkezdte foglalkoztatni, hogy mi történik most a világban és ezt próbálta meg valamilyen formában átadni. Legyen szó menekülésről, nemzeti identitásról vagy határokról, egy felforgatott világ kellet ahhoz, hogy ilyen művekbe ismét bele lehessen futni. Az ilyesmi mindig így történt a művészet történetében. A műalkotásokat végig lehet lapozni a kiállítás online katalógusában.