Megint a fejünk felett döntenek rólunk: idén sincs magyar a Bilderberg-csoport soros ülésén

külföld
2016 június 08., 04:32
comments 82

2016-ban Drezdában dugják össze fejüket a háttérhatalmak vezetői, hogy zárt ajtók mögött vitassák meg a világ sorsfordító kérdéseit, és eldöntsenek mindent, amiről a hétköznapi, keményen dolgozó kisembereknek tudomásuk sem lehet.

Idén különösen érzékeny témák lesznek napirenden: a konferencián szó lesz a migráció, a Közel-Kelet és Ororszország helyzetéről, valamint az informatikai biztonság és a technológiai innováció kérdéseiről is. 20 országból 130 vendéget hívtak meg, akik közül 40-50-en jönnek a politika világából.

photo_camera Fotó: beforeitsnews.com / Liza Haven

Természetesen az első sorban ül majd a gyűlésen Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, és Kristalina Georgieva, az Európa Bizottság alelnöke is. Prominens politikusok közül Mark Rutte holland miniszterelnök, Wolfgans Schäuble német pénzügyminiszter, Thomas de Maiziere belügyminiszter, Ursula von der Leyen német védelmi miniszter és Laurent Fabius, a francia alkotmánytanács elnöke vesz részt a szupertitkos eszmecserén.

A többiek az üzleti és tudományos életből érkeznek. Tucatnyi bankár mellett ott lesz például Peter Thiel, a világ leggazdagabb tech-befektetője, Eric Schmidt, a Google (Alphabet) anyavállalatának igazgatótanácsi elnöke, és Mathias Döpfner, a német Axel Springer médiacsoport vezérigazgatója is.

Meghívást kapott még többek között Niall Ferguson történész, Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter és felesége, Anne Applebaum Pulitzer-díjas amerikai újságíró is. Az ülés nem nyilvános, arra a Chatham House szabályai érvényesek.

Egyébként második éve nincs magyar meghívottja a gyűlésnek: 2014-ben Bajnai Gordon kapott meghívást, azóta senki magyar fia nem került a titkos csoport közelébe. Az 1954 óta működő csoport elnöki tisztségét jelenleg Henri de Castries, a AXA francia biztosítótársaság vezérigazgatója tölti be. (bilderbergmeetings.org)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.