2019-ben összesen 113 millió euró értékben loptak el műkincseket.
2019-ben összesen 113 millió euró értékben loptak el műkincseket.
Legalábbis nagy részük.
A rendőrségnek sikerült letartóztatnia a túszejtőt, akinek az anyját a lakásában holtan találták.
Franco A. hónapokig játszotta a menekültet, aztán elkapták, amint egy régi, francia pisztolyt vett elő a rejtekhelyéről a bécsi reptér mosdójában.
A gigantikus akció cserébe komoly forgalmi fennakadásokat okozott a német fővárosban.
A drezdai palotában történt rablás akár a világháború utáni német történelem legnagyobb műkincsrablása is lehet.
Dirk Hilbert elhatárolódott tőle.
A szászországi főváros a szélsőjobboldali AfD és a náci Pegida politikai mozgalom fellegvárának számít.
Nem csak azt, hogy „így megy ez”.
Véletlenül találták meg egy tbiliszi családnál.
Nem bírta a stresszt. Az akció közben egy rendőr is megsérült.
Drezdában KGB-ügynökként bejárása volt a keletnémet titkosszolgálathoz is.
Azt ígérte, több segítséget nyújtanak a tartományoknak a kitoloncoláshoz.
Senki nem sérült meg, tovább próbálkoznak. 9 ezer embert kellett evakuálni.
Összenő, ami összetartozik.