Nyolcórás házkutatás is volt az FHB-tulajdonos és takarékintegráció-vezér Spéder Zoltán lakásán a rendőrségi nyomozás keretében – értesült a Figyelő. Tehát nem csak az FHB-nál és a Postánál jártak a nyomozók, hanem a milliárdos lakását is átkutatták.
Mindez akkor történik, amikor épp totális állami lejáratókampány, külön Spéderre szabott törvény, zavarbaejtő módon elővett pénzügyi felügyeleti bírság és adóhatósági vizsgálat is folyik a milliárdos és érdekeltségei ellen. A már-már kézi vezérlésre utaló, az állam összes lehetséges öklét tökéletes szinkronban felhasználó támadás így együtt arra mutat, hogy miután államilag felfújták, most államilag ki is pukkasztják Spédert.
A Figyelő arról is értesült, hogy mi az az ügy, amiben csalás miatt nyomoz a rendőrség. Pontosabban három szálon megy a nyomozás:
Ez azt is jelenti, hogy a 2012-es kötvény ügyében, vagy a szintén 2014-es Diófa alapkezelős sztoriban például nem nyomoznak. Persze az még mindig kérdés, hogy akkor miért nem hűtlen kezelés a gyanú (hiszen a fenti ügyekben az állami cég kötött az állami vagyon szempontjából hátrányos szerződéseket az FHB-csoporttal), és miért csalás. (Figyelő)
A gecinap semmi ahhoz képest, amit eddigi cinkosukkal, Spéder Zoltánnal művelnek. Ha így nyírják ki a barátjukat, akkor mire számítsanak az ellenfelek?
Hetek óta vizsgálják Spéder Zoltán médiavállalatának pénzügyeit. Lassan nincs a bankárnak érdekeltsége, ahol nem kutakodik valamelyik hatóság.
Szabad kezet kapott Spéder Zoltán a kormánytól, hogy felépítse az OTP riválisát. Aztán váratlanul hatalmas össztűz zúdult rá. Orbánék azt sugallják, hogy a bankár átverte őket, de közben az is látszik, hogy a kormányzati terv megváltozott.
Szaladnak a százmilliárdok, pályázat és egyeztetés nélkül, ahogy kell. Demján Sándor is megdöbbent, szerinte törvényellenes lehet az egész ügylet.