Kik ezek az Európát megdöbbentő magyar náci szurkolók?

Miközben a világ futballja - főleg a közepes vagy kisebb erejű válogatottak focija - valamiféle egységes nemzetközi stílus felé halad, egyetlenegy területen tényleg még mindig létezik az úgynevezett magyaros stílus. Mégpedig abban, hogy a szervezett, a szó angolszász vagy mondjuk olasz értelmében szurkoló, vagyis dalokkal, koreográfiákkal, tűzijátékkal készülő aktív drukkerek nem kis része effektív neonácik irányítása alatt álló szélsőjobboldali fenyegetőember.

Ezek azonban talajt vesztett csoportok, akiknek talán ez az EB az utolsó alkalmuk arra, hogy megmutassák magukat, mert végre megnyílt az esély, hogy kikopjanak a magyar fociból.

Máshol is vannak elszigetelt, egyes klubokhoz kötődő szélsőjobboldali ultracsoportok, de olyan, hogy a szervezett szurkolás - klub és válogatott szinten egyaránt - nagyrészt és jellemzően minimum szélsőjobbos agresszorok kezében legyen, olyan már semelyik fociországban nem  létezik.

Itt az elején fontos megjegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a magyar fociszurkolók, főleg a válogatottnak az EB-n drukolók nácik vagy hasonlók lennének. A zárt alakzatban izlandicigányozó, karlendítő, fekete, gárdás hanguatú pólóban büdösrománozó csőcselék a magyar szurkolótábor töredékét teszi csak ki. De ettől még feltűnő, hogy másoknál nincs ilyen markáns náci töredék.

De nálunk miért van?

Bontsuk ketté a sztorit a klubcsapatok és a válogatott szurkolóira!

Ahogy - az átlátszó bundák, a konkrét bűnözőkből álló klubtulajdonosi réteg és a stadionok lerohadása miatt - egyre kevesebb lett a néző az NB1-es meccseken, arányában úgy lett egyre jelentősebb a kemény magok hatása a stadionokon belül. Kétségtelen, hogy ők tényleg szerettek szurkolni, és mivel a lelátókat megtöltő többségnek előbb a szurkolástól ment el a kedve, majd a stadionba járástól is, a korábban csak színfoltnak számítók szép fokozatosan a Meghatározó Erővé váltak. Ebben tökéletesen alájuk játszott az az MLSZ, amelyik évtizedeken át tolerálta az egyre nyíltabban rasszista, néha kifejezetten náci vagy nyilas szurkolást.

Fotó: Getty Images

Aminek az lett a következménye, hogy a stadionok nemnáci népe is szép fokozatosan elfogadta, elkerülhetetlen jelenségként, a rasszizmust, hogy egy-egy jóízű szlovákozásban vagy románozásban már ő maga is részt vegyen a főlelátóról.

A normális szurkolóknak, amilyen mondjuk én is vagyok, két lehetőségük maradt: vagy nem jártak többet, vagy  megszokták, hogy egy magyar meccs természetes része a cigányozás-büdösrománozás-mocskoszsidózás. Saját magamon tapasztalom, hogy milyen perverz eredménnyel jár a sok éves rosszhoz szoktatás: azóta, hogy az MLSZ kiüldözte az ultrákat a stadionokból, és megszűnt minden hangulat, nekem néha már egyenesen hiányoznak a szélsőségesek, olyan alapon, hogy ők legalább szurkoltak.

Merthogy a mostani MLSZ-vezetés, illetve Kubatov Gábor ultrából lett Fradi-elnök - részben nem is direkt, hanem bénaságból - pár éve olyant húztak, amilyent előttük soha senki, mióta én meccsre járok: sikeresen kiszorították szinte az összes ultrát a stadionokból. Kubatov erővel, tudatosan és vénaszkennerrel, az MLSZ meg a szurkolói kártya szerencsétlen bevezetésével. Ez utóbbi ugyanis minden rendes szurkolót is aránytalanül megszívatott, extrém akadályversennyé változtatva egy sima jegyvásárlást, joggal vérig sértette a nem náci ultrákat, de meglett az a járulékos hatása, hogy a szélsőséges keménymagok megsértődtek és távol maradtak az Nb1-től.

Aki nem jár mecsre, el sem tudja képzelni a változást. Én MTK-szurkolóként már el is felejtettem, mikor indult utoljára vonat Auschwitzba, pedig előtte hosszú-hosszú éveken át stabil volt a menetrend, szombat és vasárnap délutáni zsidójáratokkal. De manapság nemhogy auschwitzozás nincs, de lassan azt sem tudja meg az ember a kopasz szociológusoktól, hogy melyik település lakóinak 100 százaléka cigány. Mert már nincsenek kopasz szociológusok.

Azt, hogy a szélsőségesek mennyire kisajátították az aktív szurkolást, jól mutatja, hogy a leszedált stadionokba azóta sem tért vissza a megszokott hangerő.

Ez a kábé néhány éve fennálló állapot azonban elaltatott mindenkit. A sértett ultrák - köztük a nácik és azok, akik nem nácik, de bármikor szívesen énekelnek az anyjukat baszó cigányokról - ugyanis nem tűntek el, nem szívódtak fel és vissza sem vonultak, hiszen egy rakás fiatal van köztük, hanem főttek a saját levükben. Egy részük NB3-as meccskre kezdett járni, mások más sportágakat próbáltak ki, sokan elkezdtek a környező országok nekik rokonszenves csapatainak a meccseire járni - fradisták Rapidra Bécsbe például - azoknak pedig, akik mégis hajlandóak voltak kiváltani a szurkolói kártyát,  maradt a válogatott. Leginkább azért az idegenbeli meccsek, amikre nem kell kártyát váltani.

Az a válogatott, amire jó pár éve, láthatólag abszolúte tudatosan rárepült a Jobbik. Aki a Puskás Stadion utolsó éveiben kijárt a válogatott meccsekre, annak az eredményjelzőhöz hasonló ismerősei lettek a metrókijáratnál lerakott jobbikos kampánypultok. A válogatott kemény magja pedig a szélsőjobbos ezreket irányító volt Fradi- és más ultrákból álló rohamcsapattá változott. A válogatott - főleg annak az idegenbeli meccsei - pedig a konszenzus terepévé válták a saját pályájukról kiszorult, az MLSZ-t egyformán gyűlölő neonáci, nyilas és más hasonló csoportoknak.

Így jött el az Eb, ahol az ultrák végre megmutathatták magukat. A mostani feszültséget és értetlenséget az okozza, hogy a válogatott már-már csodaszerű szereplése megmozdította az eddig passzív normális, polgári, fociszerető tömeget, és amint van rendes szurkolás, azonnal kitűnik, mennyire abszurd, anakronisztikus és végtelenül kínos a magyar fociszurkolók egy részének náci-szélsőséges kötődése.  Egy kulturált európai szemében pedig egyszerűen értelmezhetelen a jelenség. Egy svédnek, egy franciának vagy  egy spanyolnak pont olyan lehet a horogkereszt-tetkós, fekete pólóban heilhitlerező magyar szurkerek látványa, mintha nálunk a Katona József Színházban próbálna valaki így véleményt nyilvánítani a Velencei kalmár előadása közben.

Pont ez adhat reményt. Hiába tűnhet úgy, hogy ez a cigányozás-szlovákozás nálunk a foci elkerülhetelen része, ha egyszer úgy tudott alakulni, hogy egy színházban elképzelhetetlen a csoportos rasszista bekiabálás, akkor focipályákon is alakulhat úgy. Ha az MLSZ és egy motivált klubelnök relatíve rövid idő alatt meg tudta tisztítani az NB1-et a nácizmustól - igaz olyan áron, hogy alig maradt néző - akkor a feladat a válogatott esetében is megoldható. Ha az érintettek most nem cseszik el, és meg tudják lovagolni a válogatott sikerét, akkor a normális szurkolói többség söpörheti ki a nácik és birkanyájuk maradékát. Ötvenezer néző esetén egyszerűen ki lehet fújolni a stadionból a 3000 rasszistát, 3500 nézővel ez nehezebben megy.

Update: Hogy a rasszista kisebbség kiszorítása mennyire nem naiv, életidegen ábránd, azt a magyar hokiszurkolók tavaly pompásan bebizonyították, amikor a Carpathian Brigade - a magyar fociválogatott ultracsapata - tavaly megjelent a Lengyelországban tartott divízió 1/a világbajnokság utolsó, lengyelek elleni, a feljutásról döntő meccsén. A futballszurkolók elkezdtek úgy szurkolni, ahogyan ők szoktak, vagyis gyűlölködve, ami annyira kiborította a normális emberekből álló hokis tábort, hogy ott, meccs közben a gyalázkodó fociultrák elllen fordultak, és skandálással leoltották őket.

Update 2.:

Tegnap ezt írtam a témában: