Észak-Korea megint tesztelt két rakétát

külföld
2016 június 22., 04:40
comments 27

Kilőtt ekét Muszudan típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát Észak-Korea.

Az első kilövést szerdán kora reggel, helyi idő szerint hajnali hat (közép-európai idő szerint éjfél) körül hajtották végre az észak-koreai Vonszan város közelében. A dél-koreai vezérkar és az Egyesült Államok hadserege is közölte: a kilövés sikertelen volt. A Kyodo közlése szerint 150 kilométert repült a rakéta és a Japán-tengerbe zuhant.

A két órával az első sikertelen kísérlet után kilőtt másik rakéta kb. 400 kilométert repült, és úgy zuhant a Japán-tengerbe - jelentette a dél-koreai hadsereg, de azt nem mondták, hogy szerintük ez sikeres teszt volt, vagy nem.

A kínai hírek szerint dél-koreai hadsereg szabályai alapján sikeresnek minősíthető egy kilövés, ha a rakéta legalább 300 kilométert repül. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint azonban 500 kilométer megtétele szükséges ahhoz, hogy sikeresnek minősüljön egy ballisztikus rakéta kísérleti kilövése.

A dél-koreai elnöki hivatal biztonsági tanácskozást hívott össze a kísérletek miatt, a hadsereg pedig közölte, Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatot hajtott végre harci helikopterek részvételével.

Japán elítélte a rakétateszteket, és rámutatott, hogy Phenjan ismét megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. A szigetország nemzetvédelmi minisztere, Nakatani Gen közölte, hogy a rakétakilövések komoly provokációk, amiket nem lehet tolerálni, és nem kizárható, hogy Észak-Korea további hasonló lépéseket tesz. Ezzel arra utalt, hogy a tesztkilövéseket a koreai háború kirobbanásának (1950. június 25.) közelgő évfordulójára időzítette Phenjan.

Muszudan rakétával Phenjan még nem tudott sikeres kísérletet elvégezni. Korábban áprilisban háromszor, májusban pedig egyszer próbált sikeres rakétakilövést végrehajtani. A szerda reggeli kilövések az ötödik, illetve a hatodik ilyen kísérletek voltak az idén.

Szakértők azt mondják, szokatlan, hogy rakétakísérletek ilyen gyorsan kövessék egymást. A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója korábban úgy vélekedett, hogy valószínűleg Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt feldühítették a kudarcba fulladt próbálkozások, és türelmetlen.

A dél-koreai média úgy tudja, Északnak 20-30 Muszudan rakétája lehet. Először 2007-ben próbálták ki ezt a típust. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.