Az EU-ban arra számítanak, hogy Cameron nem jelenti be a kilépésüket a jövő heti EU-csúcson

külföld
2016 június 26., 17:52
comments 79

David Cameron brit miniszterelnök várhatóan nem fogja hivatalosan bejelenteni Nagy-Britannia kilépési szándékát az uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján - erről adott tájékoztatást egy magas rangú uniós tisztségviselő vasárnap.

"Arra számítunk, hogy Cameron ismerteti a népszavazás végeredményét és a nagy-britanniai helyzetet, arra viszont nem, hogy megindítja a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti mechanizmust"

- mondta a diplomata a tagállami kormányok képviselőinek vasárnapi tanácskozása után.

Az uniós intézmények és az európai parlamenti frakciók vezetői pénteken a kiválási tárgyalások mihamarabbi megkezdésére szólították fel Nagy-Britanniát, amelynek lakossága az EU-ból való távozás mellett döntött az egy nappal korábbra kiírt referendumon. Ehhez azonban a brit kormánynak először hivatalosan be kellene jelenteni az ország kilépési szándékát, ami egyelőre úgy tűnik, hogy akár októberig is várathat magára.

photo_camera AFP PHOTO / ADRIAN DENNIS

A neve elhallgatását kérő illetékes kijelentette, mindenki megérti, hogy jelen pillanatban eléggé válságos a helyzet Nagy-Britanniában. Mint mondta, Cameron a beszédében várhatóan arra is ki fog térni, hogy terveik szerint mikor és hogyan kerül sor a szigetország kilépésére az Európai Unióból.

"A többi uniós vezető álláspontja az, hogy készen állnak a folyamat mielőbbi elindítására, ezt kívánja meg Nagy-Britannia és az Európai Unió érdeke is"

- közölte a diplomata.

Kedden huszonnyolcas körben tárgyalnak az uniós állam-, illetve kormányfők, a szerdai napon azonban már csak a bennmaradók maradnak majd Brüsszelben, hogy a britek kilépésének következményeiről és a kiválási folyamatról egyeztessenek.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos adatok szerint a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra. (MTI, Yahoo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.