A Jobbik szerint aki elmegy a Pride-ra, az „beteg, deviáns”

2016 július 2., szombat 11:43
293

Még el sem kezdődött a Pride, a homofób Jobbik máris megpróbálta felvenni a versenyt a kecskék jogaiért aggódó KDNP-vel. Itt a Jobbik teljes közleménye, amit most valamiért nem írt alá névvel a szerzője:

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom budapesti szervezete mély felháborodással értesült arról, hogy a fővárosban ismét vonulhatnak a beteg, deviáns emberek, kiegészülve az erőszakos rendezőikkel. A toleranciát csak hírből ismerő, »melegfelvonulásnak« nevezett visszataszító és családellenes rendezvényt minden évben botrányok kísérik, perverz és vallásgyalázó elemek vesznek részt rajta, a hatóságok pedig tétlenül szemlélik a bűncselekményektől hemzsegő vonaglást.

Értetlenül állunk az előtt, hogy sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kormány nem határolódik el a rendezvénytől, nem beszélve arról, hogy egy időre megbénítják a főváros közlekedését, és ellehetetlenítik azok életét, akik a rendezvény közvetlen közelében laknak.

A Jobbik, kormányra kerülése esetén, 2018-tól nem fogja engedni, hogy Budapest vagy bármely hazai település utcáit ellepje az ilyen és ehhez hasonló deviancia.”

A Jobbik szerint tehát élni az alkotmányos jogokkal és ünnepelni megengedhetetlen deviancia, ez pedig követendő deviancia:

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt