Náksi Attila nagyon boldog, de nem szedte meg magát a soha véget nem érő éjjelen

ZENE
2016 július 10., 08:33

"Én erre azt szoktam mondani, hogy a körúton nincs jogdíjbefizető automata amibe minden elhangzás után be kell dobni mindenkinek egy 100-ast…. szóval azért legyünk realisták, az hogy az emberek éneklik szeretik az nem jelenti azt hogy ebből fogok meggazdagodni. És ez így is van jól. Ez mára már nem egy dal a rádióból hanem egy rigmus amit a szurkolók énekelnek."

Náksi Attila példás szerénységgel nyilatkozott idei Balaton Sound-fellépése után arról, hogy mekkora szerepe is van neki, illetve korábbi formációjának, a Soho Partynak a válogatott 2016-os Eb-remeklésében. A fenti választ arra a kérdésre adta, vajon szépen tejel-e neki most az Artisjus azok után, hogy minden fesztiválon, flaszteren és dél-franciaországi stadionban az ő 1998-as slágerük szól.

Náksi most már a Stereo Palma néven játszik, ezért hiába kérik tőle a rajongók, a megaslágert már csak retrobulikon pörgeti, az új formáció világához már nem passzol a kilencvenes évek végi hangzásvilág.

A DJ egyébként elmeséli azt is, hogy nagyjából egy éve kezdte el a számot felkapni a magyar válogatott immáron hivatalos ultragárdája, a Carpathian Brigade, és csak ezután választották meg a drukkerek a csapat indulójának. (Primate)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.