Venezuelában annyira bejött a szocializmus, hogy 35 ezer ember jár át Kolumbiába élelmiszerért és gyógyszerért

külföld
2016 július 17., 12:17
comments 255

Mióta 2014-ben bezuhant az olaj ára, azóta gyakorlatilag a venezuelai gazdaság is szabadesésben van, és az így kialakult áruhiány emberek millióinak életét nehezítette meg. Mikor a hatóságok szombaton megnyitották a majdnem egy évig lezárva tartott határokat, venezuelaiak tízezrei indultak meg Kolumbia felé, hogy élelmiszereket és gyógyszereket vásároljanak maguknak.Fotó: AFP/George CastellanosA kolumbiai külügyminisztérium szerint abban a 12 órában, amíg múlt héten nyitva tartották a határokat, legalább 35 ezer ember érkezett hozzájuk Venezuela felől. A határnyitást ezen a hétvégén is megismételték. A rengeteg ember a határ menti üzleteket is váratlanul érte. A kolumbiai védelmi miniszter elmondta, mindent megtesznek, hogy még időben fel tudják tölteni a készleteket.Fotó: AFP/George CastellanosA határnyitást egyébként Nicolas Maduro venezuelai elnök is támogatta, aki természetesen kizárólag a politikai ellenfeleit okolja az országában kialakult gazdasági helyzetért. Szerinte az ellenfelei azért idéztek elő gazdasági káoszt, hogy elmozdítsák őt a hatalomból. Ugyanakkor az elnök bírálói szerint inkább a szocialista kormány rossz inkább rossz döntései felelősek a válságért.Nicolas Maduro elnök - Fotó: AFP/Carlos Becerra / Anadolu AgencyMaduro elnök 2015 augusztusában azért zárta le a határokat, hogy leszámoljon a csempészbandákkal, aki megpróbáltak hasznot húzni az országban kialakult áruhiányból. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.