Annyira nincs már munkaerő, hogy már diákmunkásként is minimálbér felett lehet keresni

gazdaság
2016 július 21., 10:10
comments 284

Felvitte a diákmunkások dolgát a magyar gazdaságra jellemző munkaerőhiány - ami miatt Varga Mihály is szembekerült a kormány bevándorláspolitikájával, amikor a vendégmunkások mellett volt kénytelen kampányolni. "Olyan sok az állásajánlat, hogy alig tudunk elegendő diákot toborozni" - nyilatkozta a Népszabadságnak Marosi Zoltán, a Meló-Diák iskolaszövetkezet vállalkozási igazgatója.

Marosi tapasztalatai egybecsengenek a többi piaci szereplőjével:

a lassan krónikussá váló munkaerő-hiány miatt a cégek rákaptak a diákmunkásokra.

Most már olyan posztokat is diákokkal töltenek be, amelyekben korábban főállásúak dolgoztak. Például egyre több gyári összeszerelőt és operátort is keresnek a diákmunkások között.

Ez meglátszik a diákmunkások bérezésében is, hétszáz forintos órabér alatt már senki se vállal munkát. Így előfordulhat az is, amit személyesen tapasztaltam meg a közeli CBA-ban, ahol a főállású pénztáros és az idénymunkás diák beszélgetéséből kiderült, hogy a naponta csak hat órát dolgozó diákmunkás többet keres a teljes munkaidőben foglalkoztatott, középkorú pénztárosnőnél. (Via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.