Vizsgálja az OLAF, hogy hogyan épülhettek Magyarországon Európa legdrágább játszóterei

bűnügy
2016 július 22., 17:43
comments 274

2009-ben és 2010-ben 145 önkormányzat jelentkezett a vidékfejlesztési hivatal által kiírt játszótérpályázatra. Döntően már a kormányváltás után végezték el ezeket a projekteket, és szinte mindet ugyanabban a konstrukcióban: jelentkezett egy cég, ami elintézett mindent, az önkormányzatoknak pedig nem kellett csinálni semmit.

A települések vezetői ezért nem is nagyon foglalkoztak a játszóterekkel, még az se nagyon zavarta őket, hogy irreálisan magasak voltak a számlák, hiszen az egész az EU pénzéből ment.

Az önkormányzatok akkor kapták csak fel a fejüket, amikor az EU vizsgálatot indított, és visszakövetelt összesen 1,8 milliárd forintot, mert szerintük csalás történt több játszótérfejlesztésnél is.

Az Orbán-kormány kimentette a csődközeli helyzetből az érintett településeket, és központi pénzből vállalta át ezt a tartozást.

Viszont a pénzt azóta nem keresi senki, ez pedig a Népszabadság szerint erősíti a gyanút, hogy a játszótérmutyi a politikával összejátszva zajlott le.

Az érintett magyar fejlesztések költségei minden képzeletet felülmúlóan drágák voltak,

az iszonyatosan magas munkabérekkel számoló dániai játszótérárakat is 35 százalékkal múlták felül.

Magyarországon 89 helyen több mint tízmillió forintot költöttek a játszótér kivitelezésére.

A 325 lakosú Tolna megyei Kismányok több mint 26 millió forintos támogatást kapott játszótérépítésre pedig a településen alig van gyerek. Ettől függetlenül egy 90 gyerekre méretezett játszótér épült itt, holott tán még 9 gyerek se jár ide.

Az LMP-s Sallai Róbert Benedek szerint a magyar játszótérmutyit még az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálja, de magyar hatóságok nem igazán törik magukat, hogy rájöjjenek, hová lett a pénz. Azt mondják, folyamatban van egy büntetőügy, és már évek óta vizsgálódnak, de a helyzet nem túl bonyolult, hiszen csak 3 cég érintett a vitatott fejlesztésekben: az lnfo-Datax Kft. (ez a vállalkozás készítette az összes pályázatot), a Bauble Kft. mint fővállalkozó és a Rark Kft., a kivitelező. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.