Az észak-koreai diktatúra már jóval Orbán Viktor előtt kiállt Donald Trump mellett

külföld
2016 július 28., 09:35
comments 86

Bár kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy Orbán Viktor az első kormányfő a világon, aki kiállt a rasszista, idegengyűlölő és megnyilvánulásai alapján Széles Gábor-i értelemben habókos Donald Trump mellett, hivatalosan úgy tűnik, mégsem az övé, hanem az észak-koreai diktatúráé az elsőség.

Orbán tusnádfürdői beszéde július 23-án hangzott el, miközben a hivatalos észak-koreai kormánypropagandát sulykoló DPRK Today-en már május végén megjelent egy Trumpot éltető cikk egy állítólag Kínában élő koreai tudós, bizonyos Han Yong Muk tollából:

"Kiderül, hogy Trump nem az a kemény beszédű, értelmetlen, tudatlan jelölt, aminek beállítják, hanem valójában bölcs politikus és előrelátó elnökjelölt"

- írja a korai tudós, majd hozzáteszi: Trump megszabadíthatná Amerikát attól, hogy folyamatosan a Phenjanból érkező atomcsapás miatti rettegésben éljen. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.