Teljes egészében kizárták Oroszországot a paralimpiáról

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vasárnap bejelentette: teljes egészében kizárja az orosz sportolókat a szeptemberi, riói paralimpiáról. A McLaren-jelentésben 35 olyan doppingesetet is felsoroltak, amely az orosz parasportolókat érintette. A döntésre számítani lehetett, miután az IPC már korábban értesítette a szövetségeket, hogy kizárás esetén 21 napos fellebbezési határidő áll az oroszok rendelkezésére.

Az IPC főtitkára, a brit Philip Craven arról beszélt, hogy undorítónak tartja az orosz sportvezetés hozzáállását, aki szerinte mindent hajlandóak az éremszerzésnek alárendelni, saját sportolóik kárára.

A paralimpia szeptember 7-én kezdődik Rio de Janeiróban. Oroszország fellebbezhet a döntés ellen.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálója, Richard McLaren július 18-án hozta nyilvánosságra jelentését a 2014-es szocsi téli olimpiáról, ebben államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés után a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete végül úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. Az olimpián mintegy 280 orosz sportoló vesz részt. (MTI, Guardian)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;