Thaiföldön népszavazást tartanak arról, hogy bevezessék-e a katonai diktatúrát

2016 augusztus 7., vasárnap 8:29
164

A thai hadsereg szerint a korrupt politikusok tehetnek az országban évtizedek óta uralkodó politikai káoszért, ezért kidobták a 2014-ben elfogadott alkotmányt, és népszavazást tartanak az általuk írt új alaptörvény tervezetéről.

A tervezet bírálói szerint az csak a katonai irányítást fogja még jobban bebetonozni, de ezt nem hangoztatták olyan nagyon, mert a szavazás előtt betiltottak mindenféle ellenkampányt, több tucat embert pedig letartóztattak. Akit meggyanúsítanak azzal, hogy „valótlanságokat terjeszt” az alkotmányról, akár 10 év börtönt is kaphat. Thaiföld legnagyobb politikai pártja egyszerűen bojkottálja a szavazást.

A tervezetet márciusban hozták nyilvánosságra. Az új szabályok szinte lehetetlenné tennék, hogy valamelyik politikai párt egyedül szerezzen többséget az alsó házban. A 250 fős felsőház tagjait pedig már eleve a katonai vezetés nevezné ki, akik nyilván úgy szavaznának, ahogy a tábornokon megmondják nekik. A katonai puccs előtt még a szenátorok a felét közvetlenül választották.

A katonai kormányzat azt ígérte, ha elfogadják az alkotmányukat, jövőre általános választásokat tarthatnak az országban. A tervezet ellenzői szerint ez nem számít sokat, mert az új alkotmánnyal úgyis egy megcsonkított demokrácia jönne létre, ahol a fegyveres erőknek és a nem közvetlenül megválasztott szenátusnak túl nagy hatalma lenne a kormányzat felett.

A szavazás előtt a választási bizottság arra is figyelmeztette az embereket, hogy aki Pokemon Go-t merészel játszani a szavazókörök közelében, azt megbüntetik. (BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt