Florida republikánus szenátora szerint a zika-vírustól fertőzött nők sem mehetnének abortuszra

külföld
2016 augusztus 08., 16:26
comments 70

Az ideig-óráig elnökjelöltségre is esélyesnek tartott Marco Rubio arról beszélt, hogy szerinte a különösen a terhes nőkre, illetve főleg magzatukra veszélyes kor sem ok arra, hogy azok a nők, akiknek gyermeke a fertőzéssel járó súlyos fejlődési rendellenességgel, kisfejűséggel (mikrokefália) születne, abortuszon vehessenek részt.

Mindez azért érdekes, mert az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint Florida jelenleg a második leginkább érintett állam az Egyesült Államokban és ez az egyetlen állam, ahol már bizonyítottan helyi szúnyogok is terjesztették a kort. Az Egyesült Államokban regisztrált legtöbb esetnél Dél-Amerikából hazautazott emberek szervezetében mutatták ki a vírust.

Az államban eddig 16 esetet regisztráltak, ami szúnyogcsípéstől származott. A tervek között szerepel egy genetikailag módosított szúnyogtípus szabadon engedése is, ami segíthet a zikát hordozó típusok elleni küzdelemben. Erről a tervek szerint novemberben népszavazást tartanak majd.

Rubio pedig már régóta tartozik a republikánusok vállalhatatlan szárnyához, ha abortuszról van szó, kampánya során beszélt arról, hogy minden esetben ellenzi a magzat elvetését, akkor is, ha nemi erőszakról vagy családon belüli szexuális erőszakról van szó.

Mint most elmondta, a zikavírus esetében egy nehéz kérdésről van szó, de ha tévedni is fog, akkor ő az élet oldalán fog tévedni.

Beszélt arról is, hogy a mikrokefáliával születő gyerekek egy szörnyű állapotban születnek meg és az egész életük során kísérik majd őket a nehézségek, ezt éri is. Nem is tesz úgy, mintha ez könnyű kérdés lenne. De ő az életet támogatja, erősen, és szerinte a törvényeiknek minden emberi életet védenie kell, függetlenül attól, hogy milyen körülmények állnak fenn.

A zikavírus elleni fellépés hatékony finanszírozása is régóta kérdés az Egyesült Államokban. Barack Obama 1,9 milliárd dollárt kért erre a Kongresszustól, de ez a szenátuson nem ment át. A republikánusok ugyanis többek között az abortusz szigorításával és konföderációs zászló temetőkbe történő kihelyezését tiltó törvény megszüntetésével próbálták felütni a zika elleni költségvetési változásokról szóló törvényt. Így viszont a demokraták nem fogadták el a módosításokat.

Az egymásra mutogatás azóta is tart, a republikánusok szerint a demokraták nem finanszírozták a zika elleni küzdelmet, a demokraták szerint viszont a sehogy sem kapcsolódó, de vállalhatatlan módosító-javaslatok miatt nem született megállapodás. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.