Ghána első női olimpiai judóversenyzője: Szögedi Szandra

2016 augusztus 9., kedd 13:32

Kedden tatamira (az előbb azt írtam, hogy kimonó, de aztán rájöttem, hogy az a ruha) lépett Ghána első női judoversenyzője az olimpián. Az olmipikon 27 éves, és úgy hívják, hogy

Szögedi Szandra.

Ahogy a nevéből is látszik: magyar származású. Budapesten nőtt fel, és kisgyerekkora óta tornásznak készült. A nővérével együtt eredményesen szerepeltek több magyar országos bajnokságon is, komoly karrier várt rájuk gimnasztikában.

Ezt azonban kettétörte, amikor váratlanul abbahagyták a sportot, mert az olyan vádak merültek fel az edzőjükkel szemben, amik szerint az fizikailag bántalmazta a tanítványait.

Szögedi azonban nem sokkal később judóra váltott. Az ötlet onnan jött, hogy az apja beszélt a sportról egy magyar olimpiai ezüstérmes cselgáncsossal (több emberre is ráillik ez a leírás, és a BBC portréja nem nevezi meg az illetőt), aki azt ajánlotta, hogy érdemes kipróbálni ezt a sportot is.

12 éves korára Szögedi már a judóversenyekre járt, 2005-re már több országos bajnokságon szerzett érme is volt.

Nem sokkal később azonban családi okok miatt abbahagyta a sportot, A gimnázium után, még tinédzserként Nagy-Britanniába költözött, ahol pincérnőként dolgozott, hogy a fizetéséből támogatni tudja az anyját.

Szögedi (fehérben) és a brazil Mariana Silva az olimpián, Ezen a meccsen Szögedi maradt alul. (AFP PHOTO / Toshifumi KITAMURA) Fotó: TOSHIFUMI KITAMURA

2008-ban, a pekingi olimpia megnyitóján azonban kiszúrta az egyik régi barátját, és eldöntötte, hogy újrakezdi a judót, szólt is az anyjának, hogy küldje ki neki az edzőfelszerelését.

Nagy-Britanniában aztán újrakezdte az edzéseket: egy hotelben dolgozott, és szabadidejében járt az edzőterembe. Itt találkozott későbbi férjével, a ghánai Alex Amoakóval, aki maga is ghánai judóbajnok volt a hazájában.

A pár Ghánában házasodott össze, és Szögedi ezen az úton döntötte el, hogy ghánai színekben szerepel majd a nemzetközi versenyeken, mert míg a Magyar Cselgáncs Szövetség ragaszkodott ahhoz, hogy a versenyzőik Magyarországon eddzenek, addig a ghánai szövetség nem. Ráadásul Szögedi szerette volna népszerűsíteni is a sportot a ghánai nők körében.

A 2011-es Afrikai Bajnokságon már ghánai színekben judózott. A londoni olimpiára ugyan nem jutott ki, de az elmúlt négy évben több nemzetközi versenyen is jól szerepelt, összesen 8 érmet szerzett. (BBC)