A New York Times megkeresett egy orosz sportorvost, aki első kézből származó információkat adott a Szovjetunióban is rendszerszinten zajló doppingolásról. Dr. Grigorij Vorobjev már az Egyesült Államokban él a fiával, korábban pedig éveken át ő volt a rendkívül eredményes szovjet atlétikacsapat vezető sportorvosa. Ő is beosztottja volt annak a Szergej Portugalovnak, aki a szovjet időkben vezető sportorvos volt, most pedig több beszámoló szerint is ő az államilag támogatott orosz sportdopping központi figurája.

Vorobjev szerint a szovjetek minden nemzetközi versenyen mindent a győzelemnek rendeltek alá, ezért szinte bármilyen tiltott dopping elfogadott volt. Egyetlen dolog tartotta vissza őket: ha nem tudták, hogy egy-egy szer meddig lesz kimutatható a sportolók szervezetében, a lebukástól ugyanis tartottak.

Persze a nemzetközi doppingellenőrzés még a 80-as években is nagyon le volt maradva. Vorobjev ezt is első kézből tudja, hiszen éveken át tagja volt a Nemzetközi Atlétika Szövetség doppingellenes bizottságának is. A New York Timesnak elismerte, hogy visszás volt egy ilyen testületben ülni, miközben tudta, hogy a Szovjetunióban hogyan doppingolnak a sportolók, de nem szólt, mert hű volt a hazájához, és tudta, hogy a szovjet sportolóknál a dopping soha nem helyettesíttette a kemény munkát és a szigorú felkészülést, tehát még a doppingoló sportolóknak is rengeteg munkájába került elérni azt a szintet, ahová eljutottak.

Vorobjev beszámolt arról, hogy a szájon át bevehető doppingszerek már a 80-as évek elejére elterjedtek a Szovjetunióban, ő sportorvosként inkább arról próbálta meggyőzni a sportolókat, hogy minél kevesebbet vegyenek be, és megtanította nekik azt is, miből vehetik észre, ha túladagolták a doppingszert. Az orvos megjegyezte, hogy ő nem tilthatta le a doppingról a sportolókat, hiszen ebben az esetben

a rosszabb teljesítményért a versenyzők és az állam is ő hibáztatták volna.

A New York Times megszerzett egy rakás levelet is, amikben szovjet sportorvosok beszélik meg, hogy milyen doppingrendszerrel készüljenek az 1984-es Los Angeles-i olimpiára (ahová végül nem ment ki a keleti blokk legtöbb sportolója).

Los Angelesben még a szokásosnál is nagyobb volt a tét, a szovjetek nagyon szerettek volna nagyot nyerni minden sportban amerikai földön. Ezért még elhatározták, hogy injekciókkal fognak anabolikus szteroidokat adagolni a sportolóknak. Itt is csak az zavarta őket, hogy nem tudták biztosan, kimutatható lesz-e a Los Angeles-i ellenőrzéseken a szer a sportolóikban.

Ugyanakkor a levelekben leírták, hogy mindenképp be kell adni, amijük csak van, mert

úgy értesültek, hogy más versenyző országok is ugyanúgy doppingolni fognak, ezért ebben semmiképp nem maradhatnak alul.

Azt nem tudni, hogy ezekből a tervekből a mennyi valósult meg, mert a szovjet sportolók végül nem Los Angelesben, hanem Moszkvában versenyeztek a keleti blokk háziolimpiáján, jóval kisebb nyomás alatt. (New York Times)