A török külügyminiszter szerint az EU csak fenyegeti és sértegeti az országát

2016 augusztus 15., hétfő 8:32
254

A törökországi puccskísérletet követő megtorláshullám miatt nagyon megromlott a török kormány és a nyugati országok vezetőinek kapcsolata. (És látványosan javulni kezdtek a török-orosz kapcsolatok.) A tömeges letartóztatások és a sok tízezres kirúgási hullám miatt sorra ítélték el Erdogant európai politikusok.

Fotó: Fatih Aktas / Anadolu Agency Fotó: Fatih Aktas

A külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu nem is hagyta ezt szó nélkül. A német Bildnek nyilatkozva arról beszélt, hogy az EU részéről a puccskísérlet óta csak

fenyegetéseket, sértéseket és egy totális blokádot tapasztaltak.

Çavuşoğlu elmondta, hogy nem is érti, mivégre ez az egész, miért lett ez a nagy törökellenesség.

Ugyanakkor a külügyminiszter megerősítette azt is, hogy ha a török állampolgárok nem kapnak vízummentességet októberig az EU-ba, akkor odalehet a menekültügyi megállapodás, aminek értelmében a törökök visszaveszik a Görögországba érkező, a határt illegálisan átlépő migránsokat.

"Nem akarok a legrosszabb kimenetelről beszélni, az EU-val való tárgyalások még zajlanak, de az világos, hogy vagy minden oldalát betartjuk a megállapodásnak vagy mindet félretesszük."

- mondta a miniszter. A megállapodás helyzetével nemrég hosszabb cikkben is foglalkoztunk.

Azzal kapcsolatban, hogy a török kormány tagjai, illetve Erdogan több nyilatkozatot is tett arról, hogy esetleg újra bevezethetik a halálbüntetést, a külügyminiszter elmondta, hogy az EU máris úgy viselkedik, mintha be is vezették volna, pedig valójában csak a parlamentnek az a dolga, hogy foglalkozzon a török emberek igényével.

A külügyminiszter nyíltan beszólt az osztrák kancellárnak, Christian Kernnek is, aki élesen bírálta a puccskísérlet utáni megtorlásokat. Szerinte Kernnek határozottabban el kellett volna ítélnie a puccskísérletet és az osztrák kormánynak inkább a saját radikalizált állampolgáraival kéne foglalkoznia. (Politico)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt