Hosszú Katinka csalódott, hogy az Egyesült Államokban lehet őt doppingolással gyanúsítani

sport
2016 augusztus 19., 11:17
comments 47

Közleményben reagált Hosszú Katinka úszó a hírre, hogy az arizonai bíróság az amerikai alkotmány által garantált szólás- és véleményszabadság elvére hivatkozva elutasította a Swimming World Magazinnal szemben benyújtott keresetét. A lap és szerzője, Casey Barett tavaly gyanúsítgatta doppingolással Hosszút, aki ezért a bíróságon keresett elégtételt - csakhogy az Egyesült Államokban nagyon kevés esély van a győzelemre az ilyen perekben.

"Egyértelmű, hogy Mr. Barrett és a Swimming World Magazin úgy próbál az úszósportban aktuális maradni, hogy botrányokat kelt ott, ahol egyébként nem léteznek – az én rovásomra. Tudatában vagyunk, hogy Mr. Barrett és a Swimming World Magazin továbbra is folytatta az én, és más külföldi olimpikon úszók lejáratását" - írta közleményében Hosszú.

A háromszoros olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó, aki Rióban hatalmas világcsúcsot úszott 400 méter vegyesben, azt is írta, hogy egyeztet jogi csapatával a további lehetőségekről.

"Bár csalódott vagyok, hogy a bíróság így határozott, azt továbbra is állítom, hogy a riói olimpiai játékokon elért eredményeimet szabályos körülmények között értem el. Mr. Barrett és a Swimming World Magazin által tett kijelentések nem igazak" - írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.