Balog Zolán miniszter szerint olyan tisztelet vette körül a magyarokat Rióban, amit Brüsszelben is szívesen látna

sport
2016 augusztus 24., 05:13
comments 241

A legnagyobb létszámú magyar küldöttség tért haza Rióból ma reggel.

photo_camera Vízsugár az érkező gépre. Fotó: MTI
photo_camera Fotó: MTI
photo_camera Hosszú Katinka és Shane Tusup. Fotó: MTI
photo_camera Lentről felfelé: Fazekas-Zur Krisztina kajakos kétszeres olimpia bajnok, Kovács Sarolta öttusáző, Szabó Gabriella háromszoros olimpia bajnok kajakos és Szász Emese olimpiai bajnok vívó. Fotó: MTI

A reptérről a Syma-csarnokba mennek, ahol a foagdóünnepséget tartják. Ott lesznek a korábban hazatért érmesek is.

A köszöntő eljátszották az olimpia himnuszát, aztán Borkai Zsolt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke köszönte meg az összes magyar résztvevő teljesítményét.

photo_camera Tusup Hosszú Katinka aranyérmeinek számát mutatja. Az M4 közvetítéséből

Borkai köszönetet mondott a kormánynak is az anyagi támogatásért, aztán a kluboknak és az embereknek, majd a szülőknek és hozzátartóknak is.

photo_camera Balog Zoltán miniszter és Borkai Zsolt MOB-elnök az olimpiai himnuszt hallgatja

Jó nemzetből jó család lesz, ha sikereket kell ünnepelni - mondta Balog Zoltán miniszter, aki mindenkinek megköszönt mindent.

Azt is elmondta, hogy Rióban, amikor az akkreditációról megtudták, hogy magyarokkal van dolgok, olyan tisztelet a szemekben, amit Brüsszelben is szívesen látna - mondta Balog miniszter, úgy, hogy hangsúlyozottan nem akart politizálni, majd hozzátette, jó döntés volt stratégiai ágázattá nyílvánítani a sportot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.