link Forrás

Kipróbáltuk, hogyan égetik a pénzt a Tisza-tónál

POLITIKA
2016 augusztus 25., 17:57
comments 153

A sok közül talán Tiszafüred az egyik legjobb példája annak, hogy ahol ingyen kapják az uniós pénzeket, ott nem túlzottan figyelnek arra, hogy értelme is legyen annak, amit abból létrehoznak.

  • A Tisza-tó körül úgy láttak hozzá a kerékpáros turizmus fejlesztésének, hogy járható utak helyett inkább egy olyan bringás kilátót építettek 1 milliárd forintból, amiről még a tóra sem lehet rálátni.
  • A beruházás megvalósítása közben még az az emlékmű is eltűnt, amit Fazekas Sándor avatott fel.
  • Meg akartuk kérdezni a illetékeseket, mi értelme mindennek, de sajnos nem nyilatkoztak.
  • Megnézük a tóból kikokort majd visszarakott iszapot.
  • A 444 már írt arról, hogy tavat úgy kotorták ki 6,6 milliárd forintból, hogy elfelejtették bevédeni a hordalékból épített szigeteket. Így mire a növények és a madarak megtelepedhettek volna rajtuk, az áramlás nagy részüket úgy szétmosta, mintha ott sem lettek volna.
  • Megnéztük, mire tapsolták el Tiszafüreden a fejlesztési pénzeket, közben még a miniszter bringáját is megtaláltuk.

Ha bárhol pénzégetést látsz, írd meg nekünk a megirom@444.hu-ra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.