Amerikai tábornok lesz az ukrán védelmi miniszter tanácsadója

hadsereg
2016 szeptember 08., 16:00
comments 136

Az amerikai védelmi miniszter egy nyugalmazott tábornokot bízott meg azzal a feladattal, hogy legyen az ukrán védelmi miniszter különleges tanácsadója.

Ash Carter egy londoni békefenntartó konferencián találkozott az ukrán kollégájával, Sztepan Poltorakkal, és ezután jelentette be a sajtónak, hogy a megbízást John Abizaid kapta, aki 2003 júliusától 2009 márciusáig állt az amerikai Középső Parancsnokság élén, és akkor az ő hatáskörébe tartoztak az afganisztáni és közel-keleti amerikai hadműveletek.

John Abizaid 2012-ben (Fotó: Win McNamee / Getty Images / AFP)
photo_camera John Abizaid 2012-ben (Fotó: Win McNamee / Getty Images / AFP)

Carter szerint a tábornok kinevezése nem jelenti azt, hogy az USA támadó hadműveletekben akarja segíteni Ukrajnát az ország keleti részében. Folytatódik a védelemorientált amerikai katonai segítség – mondta: Ukrajnában a kormány igyekszik erősíteni a fegyveres erők fölötti civil ellenőrzést, felszámolni a korrupciót és reformokat vinni végbe a hadseregben, Abizaid pedig ebben fog segíteni a tanácsaival.

Carter azt is bejelentette, hogy partnerségi megállapodást kötött Poltorakkal Ukrajna védelmi képességeinek fokozására. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.