Egy város keresi a rejtélyes Betyár Banksyt

MŰVÉSZET
2016 szeptember 09., 10:35
comments 165

Nekünk vannak a legcsodálatosabb olvasóink kerek e világon.

Ugyanis miután egy posztban bemutattuk a kormánypropagandát undergroundban toló graffitist, tömegével érkeznek az olvasói levelek, beszámolók, képek, amikből nyilvánvalóvá vált, hogy már évek óta rengetegen követik a Betyár Banksy munkásságát, sőt vannak, akik konkrétan magát az alkotót, fizikai valójában követték, és próbálták leleplezni. Olyanok is jelentkeztek, akik igyekeztek felvenni a kesztyűt, és eltüntetni a firkákat, de olyan olvasó is írt nekünk, aki saját kezébe vette a tollat, és köztéri ellenkampányt indított.

A firkáló népi hősről kiderült, hogy nem csak egy-két belvárosi utcában, téren tevékenykedik, hanem a Feneketlen-tótól a Hűvösvölgyig, a Csepel-szigettől a Margitszigetig, A Kisboldogasszony-templomtól a Bakáts téri templomig mindenütt fellelhetőek jellegzetes nyomtatott betűi, 6-os számra hajazó G betűi és frappáns üzenetei. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem ma kezdte a szakmát. 2013-as munkáiról is érkeztek felvételek a szerkesztőségünkbe.

Következzenek a művész ezidáig ismeretlen alkotásai

photo_camera „2013-as a kép. Én már évek óta figyelem a munkásságát. Csepel tele van vele. Ha ezt tudom többet is fotóztam volna. :)” Petrovits Gabriella
photo_camera „A Lónyay utcában lőttem a képet. Niggerezést máshol nem láttam, de végülis illik a tematikába. Plusz a rossz helyesírás is stimmel.” Rácz Anna;

Ugyanerről István olvasónk az alábbit írta:

„Korábban (értsd 5-6 éve) egyébként a "trágya izrael" és a "trágya szdsz" volt a leggyakrabban látott üzenet a környéken, és a mostani migráns+kuka kompozíció antiszemita verzióit is láthattuk. Kicsit később az EU is célponttá vált, bár ez nem volt annyira átütő erejű korszak.” István
photo_camera „A Hűvösvölgyben sétálgattunk júniusban, amikor felfigyeltünk ezekre a gusztustalan feliratokra.” Czene Flóra
photo_camera „A képek az I. Kerületben, a Tabánban készültek. A polgármesternek is többször elküldtem őket, de annyira nem érdekelte.” Konkoly Marianna

photo_camera „Ezt a fotót másfél hete csináltam a Máriaremetei kegytemplom szabadtéri padozatáról.” Rosta Gergely
photo_camera Lovas Zoltán felvétele a Bakáts téri templom parkjából.
photo_camera „Hónapok óta nézem a csepeli héven a lent látható alkotást, ráadásul itt már rajz is van. Esélyes, hogy ez is a barátunk műve. A G-betű stimmel.”
photo_camera Hűvösvölgy. Tamás Zsurló
photo_camera „É nis belefutottam tavaly nyár óta pár műbe, csatolom őket. Ez is IX. kerulet, Kinizsi utca meg Török Pál azt hiszem.” Tamás Schepácz
photo_camera Egy régi emlék a Nehru parti játszótér focikapujának felsőlécéről. 444
photo_camera Krisztina körút, Dózsa György tér buszmegálló. Zoványi Eszter  

„Ne nézzük már ezt tétlenül!”

Betyár Banksy évek óta következmények nélkül árasztja el Budapest utcáit hangulatkeltő firkáival, de vannak bátor polgárok, akik tudják, mit jelent a cilvil kurázsi, és a felveszik az eléjük dobott gumikesztyűt a gyűlölettel szemben.

MOHAMED MIGRÁNSNAK A TEVE A KURVÁJA MEG AZ ANGELA MERKEL

link Forrás
HALÁL A BEVÁNDORLÓ SZEMÉTRE
photo_camera Sebbenzines pucolás a Vérmezőn.

A járókelő blogon több hasonló puculós akcióról is lehet olvani.

Nem a Guernica volt, hanem egy „szar zsidó” felirat

Az egyik legizgalmasabb levél Ákostól érkezett, aki nem csak hogy munka közben látta a grafomán gyűlölködőt, de fel is ismerte.

„Egy ködös, hideg februári hajnalban történt, hogy zéró életkedvvel csúszkáltam a felfagyott villamosmegállóban, mikor bambán felnézvén egy nagydarab fiatalembert pillantottam meg, amint széles és magabiztos, már-már picassói mozdulatokkal pingált valamit a fedett megálló halványan derengő hirdetőfelületére. Sajnos nem a Guernica volt, hanem ha jól emlékszem, egy »szar zsidó« felirat, a szokásos, védjegynek számító vastag fekete filccel. Jöttömre hátatfordított nekem, és elindult a Krisztina tér irányába, néha visszapillantva a válla felett.

Ismertük egymást: a M..... utcában található Pizza F......ban volt szakács – ebben az étteremben gyakran megfordultam, mert isteni volt a pizzájuk, azt azonban nem sejtettem, hogy a tésztát maguk a tengelyhatalmak nyújtják a sodrófával. Tudniillik minden a helyén volt: kopasz, tetovált....

Kétlem hogy lenne bárki a jobboldalon, aki olyan pizzatésztát gyúrna, mint ő.

Üdv,

Ákos, a Fantomfigyelő”

Harc házról házra

Az utcákon dúl a demokrácia. Ugyanis az utóbbi időben megjelent egy fekete filces ellenzéki graffitis is, aki egy csodálatosan komikus graffitis street fight-történettel egészítette ki a már eddig is lebilincselő sztorit.

„Volt is már, hogy ugyanott dolgoztunk. Ugyanazon a feliraton. Kiírta a János melletti villamosmegállóban, hogy »lőjj egy szar migránst«. Én meg áthúztam a migránst és odaírtam, hogy fideszest. Ő meg áthúzta és visszaírta, hogy migránst. Erre letöröltem az egészet acetonnal.
Erre visszaírta. Erre áthúztam és odaírtam, hogy Orbánt.
Végül, mint a klasszikus viccben az erdőkerülő, jött a BKV, és lefestette zöldre megint a villamosmegállót.”

(Minden kedves olvasónknak köszönjük a remek képeket, történeteket, információkat. Aki látja a Betyár Banksyt, azonnal üzenjen az acsd@444.hu!)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.