Mégis nyomoz a rendőrség egy budapesti gyerekotthonban szexuális zaklatás gyanúja miatt

A Bors írta meg a szerdán, hogy 9-15 éves lányokat kényszerítettek orális szexre és szexuális játékokra egy meg nem nevezett magyarországi nevelőotthonban.

A rendőrség először nem, végül mégis nyomozni kezdett kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt az ügyben - derül ki a közelményükből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra július 19-én „elektronikus úton bejelentés, mely szerint egy budapesti intézetben a lányokat rendszeresen zaklatják és az emberi jogokat lábbal tiporják”. A rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki elmondta, hogy bejelentését 2016. július 20-án a VIII. kerületi rendőrkapitányságán személyesen is megtette. Az intézetben lakik a barátnője, akivel nehezen tudja tartani a kapcsolatot, de a lányt inzultus érte és vannak információi arról is, hogy esetenként szexuális kapcsolat létesült a nevelők és a bentlakók között.

A rendőrök ezt követően felkeresték a fővárosi intézményben a bejelentő ismerősét. A kiskorú lányt meghallgattak, „aki olyan információt, amely igazolná, hogy sérelmére bűncselekményt követtek volna el, elmondani nem tudott”.

Ezt követően augusztus 31-én „ismeretlen személytől származó bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amelyben olyan internetes beszélgetések voltak, amelyek erősen korrektúrázottak, helyenként hiányosak és töröltek, illetve az üzenetváltásokat nem teljes terjedelmében tartalmazták”.

A beszélgetésekből a rendőrség szerint arra lehetett következtetni, hogy azok egy részét volt gyermekotthonos személyek, vagy azok ismerősei írták.

A rendőrséget az ügyben szeptember 2-án a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége is megkereste, ami alapján a BRFK feljelentés kiegészítést rendelt el.

A feljelentés kiegészítés során beszerzett adatok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya „a történeti tényállás feltárása érdekében büntetőeljárást indított”.

A Bors azt írta, hogy 15 fiatal tett vallomást az intézményben folyó szexuális kizsákmányolásról. A nevelők a 13-15 éveseknek zsebpénzt ígértek, a 9-10 évesnek játékokat, édességet. Voltak gyerekek, akik extra kimenőt kaptak a nevelőktől szexért cserébe.

Ezt a rendőrség közleménye nem erősítette meg.

A cikk után az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága is rendkívüli célvizsgálatot indított.

Tájékoztatást kértek a fenntartótól, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy ott folytattak-e már belső vizsgálatot. Az államtitkárság tudomása szerint ott már indult ilyen.
   
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár megnevezte az intézményt is, az Alföldi utcai, I. Számú Befogadóotthonról van szó. Az itt végzett szakmai munkát a korábbi ellenőrzések nem kifogásolták.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg folyik-e munka a befogadóotthonban, Czibere Károly elmondta, egy olyan gyermekvédelmi ellátási formáról van szó, ahol a közvetlen veszélyből kiemelve kerülnek a gyermekek, és csak néhány hónapot vagy annyit sem töltenek, így az ott folyó munka nem állhat le.   

„Jó nevű intézményről van szó, és az eddig a történtekről tudomásukra jutott információk "rendkívül ellentmondásosak” - idézte az államtitkár az MTI-t.