Találós kérdés: mikori tankönyvben szerepel ez az illusztráció és képaláírás?

Igen, igen, tudom, hogy nem volt igazi sport, hiszen mindenki kitalálta, hogy ez egy 2016-ban kinyomtatott magyar állami általános iskolai számtechkönyv részlete. Oké, hogy a könyv első kiadása eredetileg 2003-as, de annál durvább, hogy ezt 2016-ban valami lelkiismeretlen vagy ennyire ostoba társaság képes volt újra kinyomtatni.

Joggal mondhatnád, hogy ilyen buta vagy szemétláda ember nincs is, mint akik ezt kitalálták, megcsinálták és engedélyezték. Csakhogy én rájöttem a megoldásra, pont abból, hogy az illetékesek nyilván nem sötét gazemberek.

Hanem akkor mik? Hát bölcsek, akik tudják, hogy a mai gyerekek úgyis egész nap számítózni és telefonozni fognak, ezért fékek és ellensúlyok beszerelésével egy kicsit lassítani próbálnak ezen a tempón.

„Mi lenne például, ha a számtech praktikus, szórakoztató és izgalmas tárgy helyett nagyobb szemétség lenne, mint egy kémiába oltott történelem?” - gondolták a Bölcsek és megalkották a magyar számítástechnika-oktatást. Ügyesen csinálták - mondom annak az embernek a hangján, aki kérdezte már ki a gyerekeit Norton Commander-dolgozat előtt a CD mint adathordozó különböző fajtáiból és mátrixnyomtatóból.

A képeket Boglarr posztolta ki a tumblrjére. Ő még nem látta át a fenti összefüggést, ezért a következő szöveggel:

Húgom most lesz nyolcadikos, ez az informatika tankönyve. 2003-ban írták. 2016-ban újranyomták. Oké, nekem is ez volt nyolcadikban, és már mi sem használtuk egyáltalán, tuti ők sem fogják, de mi vesz rá embereket, hogy egy 2003-as informatikakönyvet majdhogynem teljesen változatlanul újranyomjanak 13 évvel később és vajon miért kell ezt adni a gyerekeknek?

Minek?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.