Az egyházaknak udvarolnak a budapesti olimpia szervezői

sport
2016 szeptember 20., 13:03
comments 124

Ha az olimpiai pályázatra teljesen átláthatatlanul máris hétmilliárd forintot eltapsoló Budapest 2024-en múlik, akkor az egyházak is arról győzködik majd a híveiket, hogy milyen nagyszerű dolog a magyarországi olimpia ötlete.

A pályázatot előkészítő Budapest 2024 ugyanis az egyházközösségek vezetőinek küldött egy kis pakkot, a következő levél kíséretében:

A levél mellett megkapott vaskos Nemzeti Érdek című folyóirat a kormány házi szellemi műhelyének, a Századvégnek a kiadványa. Az előző szám még csurig volt migránsokkal, a mostani olimpiázik, ahogy az a címlapból is látszik, kellően kiegyensúlyozva.

A pakkban volt még egy olimpia logós kitűző is, hátha hordják majd az egyházközösségek vezetői.

Bár a kormány nem akar népszavazást az olimpiáról (ahol mostanában volt, ott leszavazták), de van civil kezdeményezés a referendumra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.