Gülen szerint Erdogan elnök szervezte a júliusi török puccskísérletet

külföld
2016 szeptember 23., 07:05
comments 38

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendezte meg a július 15-i sikertelen puccskísérletet

- jelentette ki a dpa német hírügynökség által pénteken közölt interjúban Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő muszlim hitszónok, akit Erdogan elnök és követői a puccskísérlet kitervelőjének tartanak.

„Az elmúlt napokban annyi bizonyíték került napvilágra, hogy immár bizonyossággal kijelenthetem ezt” - mondta Gülen a dpa-nak, a Die Zeit német hetilapnak és az El País spanyol napilapnak közösen adott interjújában saylorsburgi otthonában.

Gülen 1999 óta él a pennsylvaniai városban. Korábban Erdogan elnök egyik fő támogatójának számított, de később fokozatosan megromlott a viszonyuk az elnökkel,

Erdogan elnök Gülen szerint évekkel előre eltervezte az államcsíny-kísérletet, és csak a megfelelő alkalomra várt.

Ankara az események után átfogó társadalmi tisztogatásba kezdett, és megkezdte az általa FETÖ-nek (Fethullahci Terör Örgütü, Fethullahista Terrorszervezet) nevezett gülenista mozgalom bástyáinak felszámolását. Erdogan árnyékállam kiépítésével vádolja a 78 éves Gülent, akinek kétségkívül nagy a hatalma a török igazságszolgáltatáson belül. A török elnök többször követelte a hitszónok kiadatását az Egyesült Államoktól, egyelőre hiába. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.