Jó néhány hónappal ezelőtt elkezdtünk készíteni a 444 szerkesztőségével egy listát a legbefolyásosabb magyar nőkről. Hogyan is néz ki az ország legnagyobb hatalmú nőinek listája ott, ahol a kormánytagok mind férfiak, és ahogy szinte minden kulcspozícióban, a törvényhozásban is tíz emberből kilenc férfi? Ez eleve izgalmas kérdés. Ám a projektből végül nem lett semmi.

Egyrészt néhány héttel az első megbeszélés után a Forbes kihozta a saját listáját, melyben a miniszterelnök feleségét, Lévai Anikót nyilvánították Magyarország legfontosabb nőnemű közéleti szereplőjének. (Azóta egyébként másodszor is elnyerte ezt a megtisztelő címet.) Másrészt pedig már az előkészületek során is kiderült, iszonyú messzire vezet belebonyolódni a formális és informális döntéshozatali mechanizmusokba.

Pletykákból, félig-meddig feltárt kapcsolati hálókból ismert szereplőkkel, politikai vállalkozók élettársaival, feleségekkel, különleges, évtizedes bizalmat élvező titkárságvezetőkkel, kabinetfőnökökkel, rokonokkal, befolyásos emberek szeretőivel, rokonaival kibővíteni a valódi teljesítményt felmutató és elismerést érdemlő nőket soroló listát? Gyorsan elment a kedvünk.

Általában ahhoz tartjuk magunkat, hogy nőket legalább nyilvánosan nem szólunk le, még ha meg is van róluk a véleményünk. Kapnak másoktól eleget, sokszor nem is épp elfogadható stílusban. Csapkodtunk már asztalt, amikor alpári módon minősítettek egy közéleti pozícióért ringbe szálló volt aktmodellt, vagy a főváros alpolgármesterét.

Még azt is megálljuk szó nélkül, amikor egy reflektorfényt kapó tudós, művész, vagy politikus nő arról beszél, mennyire otthon van a többi nő helye, és higgyük el, nemigen éri meg férfiakkal versengeni, a legfontosabb, hogy időben ott gőzölögjön az asztalon a vacsora.

Van azonban még egy dolog, amivel azonban sehogy sem tudunk megbékülni.

Hihetetlenül dühítő, hogy nyilvánvalóan családi, párkapcsolati segítséggel közpénzből vagyont gyarapító, a semmiből hirtelen karriert csináló közéleti szereplők az őket ért kritikákat nőellenes támadásként igyekszenek bemutatni, vagy az életútjukat nem kevés gúnnyal feminista sikerként prezentálják.

Ez így nagyon nincs rendben. Vajda Zitával és a szintén MNB-alkalmazott húgával sem csupán az probléma, hogy közpénzből egynéhány túlfizetett megbízásuk, állásuk lett, hanem az is, hogy megerősítik a fiatal és sikeres nőkkel szembeni előítéleteket.

Ugyanez a probléma a nemceleb feleségből egyszer csak üzletasszonnyá avanzsált, a közpénzből egy kormánybiztos által megvásárolt tévében hirtelen megbízást kapó hétköznapi dolgozó anya miniszterfeleséggel, politikai vállalkozók és csatolt részeik párjainak állami vállalatoknál, vagy akár pártvonalon tündöklő villámkarrierjeivel, a semmiből a saját lábukra álló lányokkal is.

Elértéktelenítik a nem kevés munka árán valódi teljesítményt felmutató nők munkáját és visszahúzzák a többit.

Sokszor szó szerint is. Ha ők a sikeres és befolyásos fiatal nők ma Magyarországon, miért is érné megfeszülni, küzdeni, állandó kompromisszumokat kötve keményen dolgozni bárki másnak?

Ők is példák, csak rosszak: azt mutatják, fiatal nőként lehetsz, de leginkább csak így lehetsz sikeres, és aki vitte valamire, az szinte biztosan így csinálta.