A Választási Bizottság szerint „súlyosan jogsértő” a Kétfarkú Kutya Párt választási mobilalkalmazása

A kormány több mint 10 milliárd forint közpénzt szórt el a kvótakampányra, holott már azt mondják a fideszesek, hogy a vasárnapi választáson nem az érvényesség a fontos, hanem a voksolás „érzelmi tétje”. Ezzel nincs problémája a Nemzeti Választási Bizottságnak.

AZ NVB arról is döntött, hogy a TV2-n az a hirdetés, amiben emberek arról beszélnek, hogy elmennek szavazni vasárnap. A bizottság szerint a kormány által fizetett „Szeretem Magyarországot és szavazok október 2-án” kampány nem politikai üzenet, hanem társadalmi célú, ezért ezeket a bejátszásokat nem kell hozzászámolni a kormánynak biztosított kampánymegjelenés idejéhez.

A bejátszás elsősorban részvételre buzdít, ami politikai szempontból a kormánynak kedvező.

Közben viszont az NVB elé került a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mobilalkalmazása is, ami érvénytelen szavazásra buzdít, meg arra, hogy az érvénytelenül leadott szavazólapjukat fényképezzék le, és posztolják az emberek.

Az NVB szerint ez az alkalmazás „súlyosan jogsértő”.

Patyi András, az NVB elnöke azt mondta, hogy az alkalmazás már túlmegy azon a határon, amit még viccként lehet értelmezni, és a választási rendszer alapelemét, a szavazás titkosságát tervezi megsérteni.

Az NVB megvitatta azt is, hogy a Kétfarkú Kutya Pártot 1,66 millió forintos bírsággal sújtsa, de ettől végül elállt a testület. A bizottság azonban büntetőfeljelentés is tervez tenni az alkalmazás miatt. (MNO, Index)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.