Vigyázat, csapda! Lemond a kormány, ha az igenek győznek a népszavazáson

politika
2016 szeptember 30., 12:34
comments 242

A Fidelitas országos választmányának ülésén pénteken azt mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, hogy

ha az igenek győznek a vasárnapi népszavazáson, akkor lemond a kormány.

Kósa szerint ebben az esetben a kormány és Orbán Viktor nem képviselhetné az emberek álláspontját.

Aki esetleg ezért akarna mégis igennel szavazni, az gondolja át még egyszer a dolgot: minden közvéleménykutatás szerint olyan kevesen vannak, akik igennel akarnak szavazni, hogy nagyon-nagyon sok igen kéne még, hogy a nemek fölé kerekedjen ez az álláspont.

Ahogy már megírtuk: sokkal egyszerűbb otthon maradni.

Arra sokkal nagyobb esély van, hogy az érvénytelen szavazatok és az otthon maradók nagy száma miatt érvénytelen lesz a népszavazás. A Fidesz vezetői, köztük maga Orbán Viktor, többször beszéltek már arról, hogy nem akkora baj, ha nem lesz érvényes a népszavazás, hiszen a referendumnak inkább csak érzelmi jelentősége van (ezt Orbán is kijelentette). Bár arról senki nem beszél, hogy ha csak érzelmi jelentősége van a népszavazásnak, akkor miért kellett több mint 10 milliárd forintnyi közpénzt elverni az állami kampányra. (via HírTV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.