Két világ találkozása: a DK és a Betyársereg is a Kossuth téren tüntet

Két különféle csoport gyülekezik a Kossuth téren: a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc vezetésével és a Betyársereg Tyirityán Zsolt vezetésével.

A Kossuth téren már fölállították a Betyársereg színpadát, amin a Romantikus Erőszak fog fellépni. A Betyársereg rendezvényén néhány tucat ember van, sokan Betyársereg pólóban vannak.

Fotó: Plankó Gergő

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője Plankó Gergő riporternek azt mondta: a Betyársereg kiáll a népszavazás mellett, amit „alternatív honvédelemnek” nevezett. Azt mondta, hogy nem terveznek semmit a másik tüntetés résztvevőivel,

Gyurcsány Ferenchez is csak annyiban kötődik a rendezvény, hogy Tyirityán utálja őt, mint a szart.

Fotó: Plankó Gergő

Apáti István szervező azt mondta, azért csinálják a tüntetést, „hátha ezek is eltakarodnak az országból, mint Dániel Péter”.

Közben a DK-s rendezvény az Adrássy-szobor előtt gyülekeznek, többször annyian vannak. A terv szerint élőláncot akarnak a Parlament köré vonni.

Fotó: Plankó Gergő

A Kossuth tér közepén a rendőrök egy 15-20 méter széles demilitarizált övezetet hoztak létre – mondta Botos Tamás tudósító.

Fotó: Botos Tamás

A két csoport tagjai között ugyan vannak rendőrök, és a környező utcákban komoly rendőri jelenlét van, de van átjárás a két csoport között.

A DK-sok négy hangfalat a Betyársereg tüntetői felé fordítva bömböltetnek, így alig-alig hallani a gyurcsányozást.

Fotó: Plankó Gergő

Plankó Gergő a helyszínről azt jelentette, hogy a DK-sok a Himnuszt bömböltetik az ellentüntetés felé, és a betyárseregesek szerint ez a himnusz meggyalázása, hogy egymás után újra és újra eljátsszák. „Vigyázzatok, mert bitón végzitek!” – mondják.

A DK-sok élőlánccal vették körbe a Parlamentet:

Fotó: Botos Tamás
Fotó: Botos Tamás
Fotó: Botos Tamás

Az eseményeket a 444 Snapchat-csatornáján is lehet követni.