Elengedett kézzel biciklizett, börtönbe mehet

rendőrség
2016 október 07., 08:26
comments 128

Október 18-án a Szegedi Fegyház és Börtönben kell jelentkeznie Farkas Attilának, mert nem tudja kifizetni a rá kiszabott büntetést. Apja szerint azért bírságolták meg a fiút, mert elengedett kézzel biciklizett. Most már húszezer forintot vasalnának be rajta, de nincs ennyi pénzük.

A Délmagyar.hu írt arról azokról a panaszokról, amit Nagy Mihály, a szegedi cigány önkormányzat elnöke tolmácsolt a városi rendőrkapitánynak a fogadóóráján. A Cserepes sori romatelepen élők szerint rájuk szálltak a rendőrök, és sorra büntetik őket kisebb kerékpáros közlekedési szabálytalanságokért.

Nem volt macskaszem a biciklijén, ötezer forintra bírságolták, de még ki se tolta a kerékpárját a telepről - említ egy eset Nagy, aki már többszöri egyeztetett a rendőrkapitánnyal. Azt a tanácsot kapta, hogy aki jogtalannak érzi a helyszíni bírságot, az jelezze ezt a bírságoló rendőrnek.

Nagy szerint viszont az itt élők attól tartanak, hogy ellenkezésükkel még nagyobb bajt zúdítanának a nyakukba, többen tanulatlanok, fel sem fogják, hogy mi történik velük és a hivatalos ügyeiket is nehezen intézik.

A romák a büntetést kiválthatnák közmunkával is, de szerintük nem fogadták őket. Aztán a halmozódó bírságok miatt egy idő után már az elzárásról kapnak értesítést a bíróságról.

Zélity László rendőrkapitány visszautasította, hogy a szegedi rendőrök rasszisták lennének. Mint mondta, akik aláírják a helyszíni bírságról szóló papírokat, azok elismerik a szabálytalanságot. Kérhetik a szabálysértési feljelentést is, és ha mégis aláírták, akkor még azt is felül lehet vizsgáltatni, ha valóban szabálytalan a büntetés.

Szerinte a rendőrök oda mennek, ahol gyakrabban fordulnak elő bűncselekmények. Nincs szó arról, hogy a közlekedési szabálysértések miatt kiemelt figyelmet fordítanának a Cserepes sori telepre.

Nagy Mihály szerint a bűncselekmények miatt valóban mindenkit meg kell büntetni, de a kisebb szabálysértéseknél lehetne mérlegelni, hiszen a bírság helyett akár figyelmeztetés is lehet a szankció.

A törvény az arányosságot hangsúlyozza. Vannak olyan szabálysértések, amelyek esetén kötelező bírságot kiszabni, ilyen a kézben tartott mobiltelefon használata, az elsőbbségadás elmulasztása vagy a záróvonal átlépése.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.