Megszólalt a zsarolással vádolt Oszter Sándor, és azzal a lendülettel promotálni kezdte a fellépéseit

bűnügy
2016 október 07., 10:22
comments 68

Oszter Sándor színész és társai ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat. Összesen ötvenmillió forintot szerezhettek egy adócsalással gyanúsított vállalkozótól. A bujkáló milliárdosnak azt ígérték, hogy magasrangú kapcsolatiak segítségével megszüntetik az ellene folyó nyomozást. Annyira ez nem sikerült, a 600 milliós adócsalás miatt körözött vállalkozót Szlovákiában elfogták 2014-ben.

A Blikk szúrta ki, hogy Oszter a felesége Facbook-oldalán üzent.

Az eljárás szerinte egy szélhámos ember vádaskodásai miatt indult. Nem teljesen világos, hogy Oszter szerint akkor mi is történt, de szerinte ez:

„Rágalmazom egy nemzetközi csaló, aki filmproducernek adta ki magát, és azzal hitegetett, hogy egy nagy horderejű filmet szeretne forgatni. Szakmai végzettségét is kitalálta, mivel jogi végzettséget hazudott. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben, soha senkinek, tehát neki sem tettem ígéretet arra, hogy befolyásolni tudnék egy jogi eljárást illetve annak bírói személyét, sőt pénzt sem kértem és nem is fogadtam el.”

A Story Magazin szerint ennél egy kicsit több történt, mert a besokallt vállalkozó a rendőrséghez fordult (az nem világos, hogy még az elfogása előtt vagy utána), kép- és hangfelvétel is készült a pénzek átadásáról, és Oszterék telefonjait is lehallgatták.

Oszter azt elismeri, hogy valóban vádolják, de a vádiratban foglaltakat nem ismeri el.

Majd egy éles fordulattal olyan szemérmetlenül kezdi promotálni a szinte elfeledett színész a fellépéseit, hogy arra csak csettinteni lehet. Ha valaki zsarolással gyanúsított színészre kiváncsi, a posztban megtalálja az időpontokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.